2026. Január 15. csütörtök
Egy tanulót késsel megsebesített egy másik diák pénteken, tanítási időben egy muraszombati (Murska Sobota) szakközépiskolában, Szlovéniában. A feltételezett elkövetőt a rendőrség röviddel az eset után, az iskola környékén elfogta
A rendőrség délelőtt tíz óra körül kapott bejelentést az esetről. Tájékoztatásuk szerint a megsérült lány könnyebb sérüléseket szenvedett, kórházba szállították megfigyelésre. A helyszínt rendőrök és nyomozók biztosították, az adatgyűjtés folyamatban van, az ügy körülményeit intenzíven vizsgálják. Sajtóértesülések szerint a támadó a muraszombati egészségügyi szakközépiskola első éves diákja, míg az áldozat ugyanazon intézmény negyedéves tanulója. Zlatka Lebar, az intézmény igazgatója a Vestnik című lapnak nyilatkozva közölte: a rendőri intézkedés idején elővigyázatosságból az oktatást megszakították, a diákokat pedig az osztálytermekben tartották. Elmondása szerint az iskola a biztonsági protokollnak megfelelően járt el. A két diák között korábban nem volt ismert konfliktus, és a feltételezett elkövetővel szemben eddig nem indult erőszakos cselekmény miatt eljárás. Az iskola később megerősítette: az esetet követően a tanulók rendőri kíséret mellett elhagyták az iskola területét, a következő napok oktatásáról később adnak tájékoztatást.
Forrás: MTI
2026. 01. 10.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés