2024. Március 28. csütörtök
Adjon az idén valami igazán különlegeset, személyeset karácsonyra! Kinéztünk öt érdekes ajándékot, melyekkel jó eséllyel szerezhet örömet, sőt azt gyanítjuk, hogy saját magának is szívesen megvenné. Ha december 18.-ig megrendeli, még időben az Ön kezében lesz a csomag!

LÉGKEVERÉSES HALOGÉN FŐZŐKÉSZÜLÉK

Légkeveréses új  

Süt, grillez, pörköl, párol, sőt kiolvasztja a fagyos ételeket a Légkeveréses Halogén Főzőkészülék, mindezt úgy teszi, hogy akár zsiradékot sem kell használnia!

• A főzőkészülékben az ételek elkészítéséhez elég minimális olaj vagy zsír, vagy használhatjuk teljesen zsiradék-mentesen is.

• Füst- és szagmentes.

• Nem kell a mikrót használni, ez a készülék mindent tud, amit egy mikrohullámú sütő! Sőt, tehetünk bele alufóliát, sütőzacskót, vagy akár tepsit is.

• A kíméletes főzési eljárásnak köszönhetően az ételek sokkal jobban megőrzik állagukat és vitamintartalmukat.

• Megtapasztalhatjuk az ételek sosem érzett, intenzív, valódi ízét.

• Könnyen hordozható, mindössze 5,9 kg, így akár a nyaralónkba is elvihetjük magunkkal!

• Négy személyt könnyedén kiszolgál, akár egyszerre készülhet benne a hús és a köret. Ezzel időt is spórolunk.

A Légkeveréses Halogén Főzőkészülék ára: 38 990 Ft

KEDVEZMÉNYES ÁRA: 14 990 Ft

2020. december 18. 14 óráig rendelhető kedvezményes áron.

Online rendelés: Légkeveréses Halogén Főzőkészülék 14 990 Ft/db>>

Telefonon: 9-17 óra között a vevőszolgálaton: (+36 70) 229 2642

MASSZÁZSPÁRNA

Ha szeretne egy fáradt nap után ellazulni, ez a Masszázspárna biztosan a segítségére lesz. De akár az irodába is magával viheti, így napközben is kellemes masszázsban lesz része. A 4 db beépített masszázsgörgő elősegíti az izmok ellazítását, gyógyulását.

Nem csak a nyaka, hanem a háta, végtagjai, dereka is élvezheti a kényeztetést.

Jellemzők:

- derékra, hátra, nyakra, végtagokra,

- a görgők forgásiránya megváltoztatható

- központi hálózatról működtethető

A Masszázspárna ára: 12 990 Ft

KEDVEZMÉNYES ÁRA: 7 880 Ft

2020. december 18. 14 óráig rendelhető kedvezményes áron.

Online rendelés Masszázspárna >>

Telefonon: 9-17 óra között a vevőszolgálaton: (+36 30) 589 0535

CIPZÁRAS KOMPRESSZIÓS ZOKNI

Kompressziós zokni

Bevizesedő, feldagadó lábak? A Cipzáros kompressziós harisnya serkenti a vérkeringést, segít a felvizesedett, bedagadt lábak okozta problémák megelőzésében és megszüntetésében! Emellett rendszeres használata a visszérproblémák megelőzésében és kezelésében is fontos szerepet játszik. Kényelmes és diszkrét viselet! A praktikus cipzáros kialakításnak köszönhetően felvétele egyszerűbb és gyorsabb, mint a hagyományos kompressziós zokniké/harisnyáké, „fásliké”! Nem csak a fel- és levétele egyszerűbb, de sokkal kényelmesebb is! Emellett teljesen diszkrét viselet, minden ruha alatt észrevétlen marad! Az orr rész nélküli kialakításnak köszönhetően pedig bármilyen lábbelihez tökéletes!

A kompressziós zokni ára: 4250 Ft

KEDVEZMÉNYES ÁRA: 2 950 Ft (1 pár)

2020. december 18. 14 óráig rendelhető kedvezményes áron.

Választható színek: fekete, beige

Méretek: S/M, L/XL, XXL

Online rendelés Cipzáros kompressziós zokni >>

Telefonon: 9-17 óra között a vevőszolgálaton: (+36 30) 589 0535

LÁTHATATLAN HALLÓKÉSZÜLÉK

allókészülék láthatatlanMár nem hall mindent olyan tisztán, mint a régi időkben? Mindig vissza kell kérdezni, mert nem hallotta a lényeget? Ez a Láthatatlan Hallókészülék segít a televíziót alacsony hangerőn is élvezni, és hallani a beszélgetéseket, vagy akár a suttogásokat is érthetővé tenni. Ezentúl nem jelenthet problémát a moziban, színházban vagy templomban elhangzott szavak megértése.

• Mini méret, egyszerű és kényelmes

• Diszkrét, könnyű kivitel

• Alkalmazkodik a fülhöz.

Használata:

• Állítsa be a megfelelő hangerőt

• Tegye be az elemet a készülékbe

• Helyezze a fülébe

A Láthatatlan hallókészülék ára:  11 490/db

KEDVEZMÉNYES ÁRA: 6 550 Ft/db

2020. december 18. 14 óráig rendelhető kedvezményes áron.

Online rendelés Láthatatlan Hallókészülék >>

Telefonon: 9-17 óra között a vevőszolgálaton: (+36 30) 589 0535

MOBIL SZUPERERŐS FÜRDŐSZOBAI KAPASZKODÓ Kapaszkodó erős

Néha nehezen megy a kiszállás a kádból? Megoldást jelentene egy kapaszkodó a fürdőszobában, de nem szeretne fúrni-faragni és tönkretenni a falat? Ez esetben Önnek találták ki a mobil szuper erős kapaszkodót! Az erős tapadókorongoknak köszönhetően a kapaszkodó stabilan és biztonságosan feltapasztható a csempére úgy, hogy azt bármikor pillanatok alatt áthelyezhetjük.

• Mérete: 30cm x 9.5cm x 8cm

• Anyaga: műanyag

• Tökéletes fürdőszobában, mosdóban, lépcső vagy ülőhely mellett

• Pillanatok alatt felszerelhető a tapadókorongok felragasztásával és a biztonsági zár rázárásával

• Stabil rögzítést biztosít

• Feltapad minden egyenletes fürdőszobai felületre

• Nincsenek kiálló csavarok, amik veszélyesek lehetnének

• Segíti a biztonságos ki és beszállást a fürdőkádba

Ára: 3 880 Ft

Kedvezményes ára: 2 990 Ft/db

2020. december 18. 14 óráig rendelhető kedvezményes áron.

Online rendelés szupererős fürdőszobai kapaszkodó >>

Telefonon: 9-17 óra között a vevőszolgálaton: (+36 30) 589 0535


Forrás: vital
2020. 12. 14.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés