2025. Október 25. szombat
A gyógyszertárak is az ügyeleti rendnek megfelelően lesznek nyitva a négynapos, hosszú hétvégén
A közlemény szerint október 23-án, csütörtökön az ügyeletes gyógyszertárakon túl a 24 órás nyitvatartású, valamint az ünnepnapokon is működő gyógyszertárak állnak majd rendelkezésre. Hozzátették, hogy október 24-én, pénteken a pihenőnapokon is nyitva tartó gyógyszertárak általában a szokásos szombati/pihenőnapi munkarendjük szerint biztosítják a gyógyszerellátást, de érdemes tájékozódni az NNGYK honlapján, mert eltérhetnek ettől. Kiemelték, hogy a gyógyszertárak betegforgalmi bejáratánál jól látható helyen és jól olvasható módon jelezni kell a legközelebbi folyamatosan nyitva tartó vagy ügyeleti szolgálatot teljesítő közforgalmú gyógyszertár nevét, címét, telefonszámát, valamint az ügyeleti, illetve a készenléti szolgálat kezdő és befejező időpontját. Emellett fel kell tüntetni a legközelebbi felnőtt és gyermekorvosi ügyelet címét, telefonszámát is - tették hozzá. Közölték azt is, hogy az NNGYK honlapján pontos, hiteles és részletes információk szerepelnek az ügyeleti szolgálatot ellátó gyógyszertárakról; az adott településre vonatkozóan, vagy vármegyénkként akár kilistázva is. Továbbá az EgészségAblak applikációban is rendelkezésre állnak a gyógyszertárakkal kapcsolatos nyitvatartási és ügyeleti információk - áll a közleményben.
Forrás: MTI
2025. 10. 23.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés