2024. Március 28. csütörtök

Az egyébként egészséges férfiak a dohányzással fokozzák a merevedési zavarok kialakulásának kockázatát, és ez a hatás dózisfüggő – derül ki egy, az American Journal of Epidemiology című lapban megjelent cikkből.

 

Nézze meg az EgészségPláza termékeit! 


A merevedési zavar a kielégítő szexuális teljesítményhez szükséges erekció elérésének képtelensége. Egy felmérés során közel ötezer, 35-74 év közötti kínai férfit vizsgáltak meg, akiknek nem volt semmilyen érbetegségük és az utóbbi hat hónapban szexuálisan aktívak voltak. Az eredmények szerint szignifikáns statisztikai kapcsolat van az elszívott cigaretták száma és a merevedési zavar valószínűsége között.

dohányzás merevedési zavar leszokás

„A dohányzás és a merevedési zavarok közötti összefüggést már korábbi tanulmányok kimutatták.”- mondta Dr. Jiang He, a cikk első szerzője, a New Orleans-i Tulane Egyetem Közegészségtani Intézet munkatársa. „Ugyanakkor a legtöbbkutatás során olyan betegeket vizsgáltak meg, akik magas vérnyomásban, cukorbetegségben vagy szív-érrendszeri betegségekben szenvedtek. Ami megkülönbözteti a jelenlegi tanulmányt a korábbiaktól az az, hogy most sikerült először igazolni az összefüggést egészséges férfiak esetében is.”

A tanulmány szerint összességében a dohányzó férfiaknál 41 százalékkal nagyobb volt a merevedési zavar kialakulási kockázata azokhoz képest, akik nem dohányoztak. A szakemberek egyértelmű összefüggést találtak az elszívott cigaretták mennyisége és a merevedési zavar magasabb kockázata között is. A nemdohányzókhoz képest a napi legfeljebb 10 szálat elszívó férfiaknál 27 %-kal volt nagyobb a merevedési zavar kockázata; a napi 11-20 szálat elszívóknál ugyanez 45 %-kal, míg akik napi több mint 20 szálat szívtak el, 65 %-kal volt nagyobb. A kutatók számításai szerint az egészséges kínai férfiak körében a merevedési zavarral járó esetek 22,7 %-ának oka a dohányzás lehet.

Úgy tűnik, a problémán még a leszokás sem segít. A merevedési zavarok kockázata ugyanis a szakemberek szerint nem csökken a leszokott dohányosok körében. A cikk szerzői szerint a merevedési zavarok kockázata statisztikailag körülbelül ugyanolyan volt a korábban dohányzók és a jelenleg is dohányzók között.

„Ez a tanulmány a fiatal férfiaknak szól igazán.” – mondta Dr. He. „Talán odafigyelnek, ha tudják, hogy a dohányzás merevedési zavarokkal párosul – még az egészséges lakosság körében is. Tanulmányunk üzenet: el se kezdjenek dohányozni.” – foglalta össze a szakember.

 Nézze meg az EgészségPláza termékeit!


Forrás: Medipress
2007. 10. 02.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés