2024. Április 18. csütörtök
A szinte teljesen piszok- és baktériummentes otthonok, valamint munkahelyek nem csupán az immunrendszer legyengüléséhez, de akár depresszió kialakulásához is vezethetnek – figyelmeztetnek a szakemberek.

Atlantai kutatók kimutatták, hogy a túlságosan tiszta környezet miatt legyengült immunrendszer rendkívül érzékenyen, allergiás reakcióval vagy gyulladással reagál a baktériumokra és a piszokra, amelynek következtében lassul az agyban a boldogsághormonként közismert szerotonin termelése, ez pedig depresszióhoz vezet.

depresszió

Korábbi tanulmányok már bebizonyították, hogy a túlságosan tiszta otthonok az immunrendszer gyengüléséhez vezethetnek, míg más kutatások arra a megállapításra jutottak, hogy ha a gyerekek baktériumokkal és állati szőrrel kerülnek érintkezésbe, sokkal ellenállóbbakká válhatnak néhány betegséggel szemben.

Szakemberek szerint a depresszióval küzdő emberek aránya sokkal magasabb a fejlett országokban, mint a világ szegényebb részein. Így például míg Nagy-Britannia lakóinak 10 százaléka, addig Nigéria lakosságának mindössze 1 százaléka küzd a búskomorság tüneteivel.

"Úgy véljük, hogy az immunrendszernek jelentős szerepe van a depresszió kialakulásában – hangsúlyozta Andrew Miller, a Moleculer Psychiatry című folyóiratban megjelent tanulmány egyik szerzője. – Ahogy az emberek növekednek, úgy az immunrendszerük is velük együtt fejlődik. Minél több baktériummal és parazitával találkoznak, annál hatékonyabban tudnak védekezni a különböző gyulladások ellen".

"Manapság azonban az emberek sokkal tisztább és higiénikusabb környezetben élnek, így az immunrendszerük valójában sosem tanulja meg, hogyan kell védekezni a különböző fertőzések ellen" – magyarázta Miller.


Forrás: MTI
2011. 04. 26.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés