2024. Július 14. vasárnap
Egyre több érv szól amellett, hogy csökkenteni szükséges az ingyenes mellrákszűrés alsó korhatárát a jelenlegi 45 évről 40 évre. A legfrissebb adatok szerint ugyanis 30 százalékkal nőtt a mellrákkal diagnosztizált fiatal, 50 év alattiak száma - olvasható az az Egészség Hídja Összefogás az Egészségért a Mellrák Ellen Egyesület közleményében.
Mint írták, az előző évtizedben nem emelkedett a mellrákkal diagnosztizáltak száma Magyarországon, de drámaian, 30 százalékkal nőtt a fiatal, 50 év alattiak érintettsége. A szűrésnek és a modern terápiáknak köszönhetően javultak a túlélési esélyek 2011 óta, de még mindig sokat kell tenni annak érdekében, hogy minél kevesebb nő veszítse életét ebben a betegségben. Ingyenes mellrákszűrés
Magyarországon a mellrák a nők leggyakoribb daganatos betegsége, minden nyolcadik-kilencedik nőt érintheti.
A közlemény idézi Tóth Krisztinát, az Egészség Hídja Összefogás az Egészségért a Mellrák Ellen Egyesület alelnökét, aki azt mondta: a friss kutatási eredmények igazolják, hogy helyes döntés a jelenleg a 45-65 év közötti korosztály tagjait érintő állami népegészségügyi szűrést kiterjeszteni a 40-70 évesekre. Ebben egyetértés van a szakma és a döntéshozók között, ennek köszönhetően hamarosan életbe léphet az új rendszer - írták.
Addig is nagyon fontos: a 45 év alattiak ne higgyék el, hogy valaki túl fiatal a mellrákhoz. A 65 év fölöttiek pedig akkor is menjenek el évente, önként szűrésre, ha már nem hívják be őket - emelte ki.
Mühl Dorottya, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika szakorvosa hozzátette: a modern terápiáknak köszönhetően folyamatosan javulnak a túlélési esélyek. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy a beteg minél előbb bekerüljön az egészségügyi ellátórendszerbe és a lehető leggyorsabban megkapja a szükséges ellátást. Az új terápiák az életminőségben is javulást hoztak, a betegség típusától függően már nem a kemoterápia az egyetlen módja a gyógyulásnak - tette hozzá.
Október a mellrák, illetve a mellrák elleni küzdelem hónapja, ezért immár húsz éve rendezi meg az egyesület a lánchídi sétát, amikor rózsaszínnel világítják meg az átkelőt. A rendezvény célja felhívni a társadalom figyelmét a betegségre, hogy minél többet tudjanak a nők az emlőrák megbetegedésről, a korai felismerés fontosságáról. Az idei lánchídi sétát október 8-án, vasárnap tartják.
Forrás: MTI
2023. 10. 09.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés