2024. Október 07. hétfő

A boldog, vagy legalábbis jó házasság számszerűsítésére vállalkozott egy brit felmérés, amely szerint havonta háromszor kell vendéglőbe menni, hetente kétszer mélyenszántót beszélgetni, évente kétszer pedig vakációzni – együtt.

Az eredmények kétezer, magát boldog házasnak valló pár válaszai alapján születtek. További adatok: hetente hatszor kell csókot váltani, kétszer szeretkezni és ötször mondani, hogy "szeretlek". A borús pillanatoktól sem kell megijedni: a boldog házasságba hetente egy "egészséges" veszekedés is belefér.

Az állandó együttlét sem kitétel: a jó kapcsolatban lévő felek külön is el-eljárnak szórakozni barátaikkal. A tévénézésben a kompromisszum jellemző rájuk, nem pedig a közelharc a távkapcsolóért, illetve hogy az aktuális tévéműsor helyett gyakran filmkészletükre hagyatkoznak, és otthon moziznak. Boldog házasság

A válaszok alapján a párok 42 százaléka választotta házastársát szerelem első látásra alapon, 47 százaléknál barátság előzte meg párkapcsolatot. 20 százalék tartja magát ahhoz az elvhez, hogy soha nem tér nyugovóra veszekedéstől dühödten, azaz lefekvés előtt mindenképpen megpróbál kibékülni – ismertette a The Daily Telegraph a felmérés eredményét, amelyet a headwater.com készíttetett.


Forrás: MTI

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés