Az alkohol továbbra is a legelterjedtebb függőséget okozó szer a felnőttek körében, és ez nemcsak az alkoholbeteg életét befolyásolja, hanem a családtagokét, hozzátartozókét és a barátokét is.
Magyarországot gyakran emlegetik az egymillió alkoholista országaként, de az érintett családtagok száma ennek többszöröse.
Sokan élnek olyan kapcsolatban, családban vagy közösségben, ahol egy hozzátartozó alkoholproblémája mindennapos feszültséget, bizonytalanságot, szorongást vagy a tehetetlenség érzését okozza. Mégis kevés szó esik arról, hogy nekik is szükségük lehet segítségre és támogatásra.
Az Al-Anon Családi Csoportok immár 75 éve nyújtanak reményt és segítséget azoknak, akiket egy szerettük alkoholizmusa érint. A világ számos országában működő közösség célja, hogy támogató környezetet biztosítson a családtagok és barátok számára, ahol megoszthatják egymással tapasztalataikat, és megtanulhatnak egészségesebb módon együtt élni az alkoholbetegség rájuk gyakorolt hatásaival.
Budapesten 1988-ban alakult meg az első Al-Anon csoport, mára azonban közel 40 helyen működik országszerte - személyesen és online formában is.
Az Al-Anon gyűlések ingyenesek, a részvétel anonim, és a program nem kapcsolódik semmilyen vallási vagy politikai szervezethez. A résztvevők visszajelzései szerint a rendszeres részvétel segít a belső nyugalom elérésében, az önbizalom erősítésében és az életminőség javulásában függetlenül attól, hogy az alkoholproblémával küzdő személy változtat-e a saját életvitelén.

Forrás: MTI
2026. 08. 10.