2024. Április 20. szombat
A cukorbetegségnek több rizikófaktora is ismert, most azonban egy olyan kockázati tényezőre derült fény, melyre álmunkban sem gondoltunk volna.

Egy amerikai kutatásban egészséges felnőtt önkénteseket három éjszakán át alvás közben vizsgáltak, miközben álmukat minduntalan megzavarták. A résztvevők agyhullámait folyamatosan monitorozták, és amint mély álomba merültek volna, a kísérletvezetők felkeltették őket, egy éjszaka során 250-300 alkalommal is. Az önkéntesek ebből mindössze 3-4 alkalomra emlékeztek, de fáradtan és kábán ébredtek.

alvászavar cukorbetegség diabétesz

A kísérletben résztvevők 20-31 év közöttiek voltak, de úgy aludtak, mintha 40 évvel öregebbek lennének. A huszonévesek alvás közben 80-100 percig mutatnak lassú agyhullámokat, míg a 60 évesek kevesebb, mint 20 percig. Ha valaki elég sokáig alszik, de mégis fáradtan ébred, előfordulhat, hogy ez amiatt van, mert túl rövid a lassú agyhullámok időszaka, ami egyébként gyakori az alvási apnoéban szenvedők esetében.

A Proceedings of the National Academy of Sciences c. folyóiratban közölt eredmények szerint a megzavart alvás miatt sokat romlott a résztvevők szervezetében az inzulinfelhasználás, ugyanannyi cukormennyiség megemésztéséhez ugyanis több inzulinra volt szükség. Ez ugyanolyan hatást jelent, mint 10-12 kilónyi hízás. Korábbi tanulmányok már feltárták, hogy a túl kevés alvás megnövelheti a cukorbetegség és az elhízás kockázatát, ezúttal pedig az is bebizonyosodott, hogy az alvás rossz minősége is hasonló eredményeket hoz.


Forrás: Medipress

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés