2024. Április 16. kedd
Az orvosi javallat nélkül végzett agyi képalkotó vizsgálatok száma egyre nő, ezek azonban károsak lehetnek, mivel az így kimutatott elváltozások felesleges aggodalmaskodásra adnak okot.

Agydaganat, illetve agyvérzés miatti félelmükben egyre többen vetik alá magukat önkéntesen valamilyen képalkotó vizsgálatnak – írja a British Medical Journal.

agyi képalkotó vizsgálatok

Az Edinburgh-i Egyetem szakemberei húszezer tünetmentes személy vizsgálati eredményét átnézve megállapították, hogy 3 százalékuknál kimutatott olyan elváltozást az MRI – például egy elvékonyodott eret, vagy egy jóindulatú daganatot – aminek kezelése nem egyértelműen hasznos, illetve szükséges.

A bizonytalanság szorongást, idegeskedést okoz a páciensnél, aki azt érzi, döntenie kell egy nagy kockázatú beavatkozás, illetve a probléma kezeletlenül hagyása között.

   

“A kontroll céllal végzett vizsgálatokkal az a probléma, hogy ha kiderül egy tünetet nem okozó elváltozás, nem világos, mi legyen a következő lépés. Amíg ez a helyzet, addig a vizsgálatok inkább az azokat megrendelők kárára vannak – véli Dr. Rustam Al-Shahi Salman, a vizsgálat vezetője. –Ráadásul az sem garantált, hogy a negatív lelet hosszútávon megnyugtatja a pácienseket.”


Forrás: Medipress
2009. 09. 23.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés