2024. Július 25. csütörtök
Harminc éve nyílt meg a Vadaskert Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Kórház, az intézmény az elmúlt évtizedekben több mint 62 ezer gyereknek nyújtott segítséget.

Magyarország egyik első, modern, kimondottan a gyermekek mentális egészségével foglalkozó intézménye - az ellátás mellett - alapítása óta élen jár a kutatás és a továbbképzés terén is, egyes években a továbbképző tanfolyamain 1500 szakember vett részt.

Gyermek pszichiáternél

Az intézmény alapítója, Gádoros Júlia gyermekpszichiáter a kollégáival együtt felismerte "a gyermekpszichiátria rohamos fejlődését, és ezzel együtt a hazai ellátási körülmények fejlesztésének szükségességét".

A szakember emlékeztetett: az 1980-as évek elejére felszínre kerültek olyan, a szocializmusban is létező, de figyelmen kívül hagyott társadalmi problémák, mint az alkoholizmus, a bűnözés, az öngyilkosság, a serdülők problémái. Az addig nagy kórházi gyermekosztályok fokozatosan csökkentették ágyszámukat, miközben a pszichiátriai betegségek gyógyítására új, hatásos gyógyszereket fedeztek fel, és beköszöntött a pszichoterápiás "forradalom" is. "A problémákat ismertük, a megoldás pedig egy specializált, dinamikusan fejlődő intézmény volt" - fogalmazott Gádoros Júlia.

A rendszerváltás után állami és céges forrásból, magánszemélyek adományaiból nyílt lehetőség a Vadaskert felépítésére.

A funkcionális célok mellett lényeges volt, hogy az épület biztonságot, intimitást adjon és közösségi tereket biztosítson.

A Vadaskert - amely évek óta telt házzal működik - 24 ágyas intézményként indult, mára 40 aktív és 10 rehabilitációs ággyal rendelkezik. Évente 1500 fekvőbeteget ápolnak, emellett 8-9 ezer ambuláns ellátás történik, és a szakmai képzések és a kutatási munkák is tovább folytatódnak.

A kórház új terápiás megoldásokkal igyekszik ellátni az ország különböző részeiből érkező, pszichés gondokkal küzdő gyerekeket és fiatalokat. A Covid-járvány kezdete óta a szorongásos és depressziós esetek száma az ötszörösére nőtt, a sürgősségi esetszám pedig 40 százalékkal emelkedett. Kiemelkedően sok önsértő fiatalt kell ellátni az intézményben.

Az intézmény az elmúlt hónapokban új viselkedésterápiás részleget, terápiás központot alakított ki.


Forrás: MTI
2023. 02. 10.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés