2019. Augusztus 20. kedd
Ápolónőnek öltözött, majd újszülöttet lopott egy kórházban az északnyugati Senhszi tartományban egy kínai nő. A rendőrség pár héttel később akkor fogta el, amikor a megbetegedett kisbabát orvoshoz vitte.

A kislány november 20-án született egészségesen a hsziani kórházban. Szülei 15 órával megszületése után csak egy vizsgálat eredményére vártak, hogy hazavihessék. Hajnalban azonban a baba eltűnt a kórház szülészetéről.

A kórházi térfigyelő kamera felvételén jól látszik, amint az álnővér bemegy a mosdóba a kicsivel, majd átöltözve kijön és távozik. Ezt megelőzően a baba 32 éves anyjának azt mondta, hogy vizsgálatra mennek. Az anya csak három órával később jelentette az esetet – akkor tudatosult benne, hogy gyermeke eltűnt.

A városi rendőrség részletet közölt a videofelvételből és pénzjutalmat ajánlott fel a nyomravezetőnek. A gyermeklopással gyanúsított nőt november 28-ra sikerült azonosítaniuk.

A húszéves Kö Csien-zsut a rendőrség akkor fogta el, amikor Tungkuan városban épp kórházba vitte a meghűlt és hőemelkedéses kisbabát. A fiatal nő meg akarta tartani a babát, s az is kiderült róla, hogy korábban terhes volt, de szakított a barátjával és elvette a gyermekét. Kibékülésük után – elmondása szerint – ellenállhatatlan vágyat érzett egy kisgyermek iránt.

A kisbaba 2,8 kilósan és egészségesen került meg. A Hszinhua hírügynökség beszámolója szerint az apa alig várja a DNS-vizsgálat eredményét, hogy hazavihesse a kicsit.


Forrás: MTI
2009. 12. 03.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés