2019. Október 21. hétfő

Patikamérlegen a természet

A gyógynövények biztonságos használata
1 . oldal
Mit értünk ma a gyógynövények fogalma alatt? -  Valóban hatásosak ? Nem veszélyesek? -  A gyógynövények szerepe a gyógyításban -  A drogok és illóolajok minőségéről
A gyógynövények alkalmazásának története közel egyidős az emberi civilizációval. Annak ellenére, hogy a korai társadalmak között a kommunikáció meglehetősen korlátozott volt, meglepően hasonló módon használták ezeket a növényeket a különböző népek. Az emberek mellett azonban az állatok is fogyasztanak különböző gyógyhatású füveket. Számos esetben megfigyelték, hogy a beteg állatok olyan növényeket esznek, amelyeket egészségesen soha.

A ma használt gyógynövények túlnyomó része már az ókorban ismert volt. Az egyiptomiak előszeretettel fogyasztottak fokhagymát az immunrendszerre gyakorolt pozitív hatása ma már közismert , de a kínaiak rebarbaráját vagy az indiaiak által használt gyömbért is alkalmazza már a modern orvostudomány.

gyógynövények

Hatásukat feltehetőleg hosszú, esetenként tragikus próbálkozások sorával sikerült őseinknek megismerniük. Napjainkban a gyógynövények alkalmazása reneszánszát éli, szaporodnak a gyógynövényeket forgalmazó szaküzletek és nálunk is egyre többen ismerik fel áldásos hatásukat.

Mit értünk ma a gyógynövények fogalma alatt?

Gyógynövénynek nevezünk minden olyan növényt, melynek részei tartalmaznak gyógyításra felhasználható anyagokat, hatóanyagokat. A gyógyászati célra begyűjtött növény szárítással tartósított részeit levél, virág, gyökér nevezi a tudomány és a kereskedelem drognak.

Ezek a drogok általában több hatóanyagot tartalmaznak, melyek közül azt, amelyik az erősebb hatást fejti ki, főhatóanyagnak míg a többit mellékhatóanyagoknak nevezzük. A különböző drogok több eltérő hatású hatóanyagot is tartalmazhatnak melyek nem lehetnek egymással ellentétes hatásúak ezért egy-egy drog többféle betegség kezelésére is alkalmas lehet. A mentalevél teaként fogyasztva például alkalmas az emésztési zavarok (puffadás, gyomorgörcs, epebántalmak kezelésére), míg a növényből nyert illóolaj külsőleg bedörzsölve (olaj vagy kenőcs formájában) enyhíti a reumatikus (ízületi) bántalmakat és a fejfájást.

Drogokat azonban nemcsak hagyományos formában teaként fogyasztunk. Növényi hatóanyagokat találunk a legkülönbözőbb fájdalomcsillapító, hashajtó stb. tablettákban, sőt még a fogkrémekben vagy illatszerekben is.

Valóban hatásosak ? Nem veszélyesek?

Valóban hatásosak? Nem veszélyesek? Minden azon múlik, hogy egy betegségtünetre a megfelelő gyógynövényt válasszuk, illetve a választott szert helyesen adagoljuk. A közhiedelemmel ellentétben a gyógynövényeknek is lehetnek mellékhatásaik, sőt előfordulhat a túladagolásuk is. Ha helyesen alkalmazzuk, akkor biztosan nem árthatunk velük, ellenkező esetben azonban kellemetlen, sőt káros következményeik lehetnek. Ritkán, de előfordultak már halálos kimenetelű mérgezések is.

Semmiképp se gyógyítsuk magunkat és másokat, ha nem rendelkezünk kellő ismeretekkel. Megfelelő ismeretek híján ne állítsunk össze házilag teakeverékeket – még akkor sem, ha a gyógyszertárakban vagy szaküzletekben csak minősített drogok árusíthatók , inkább vegyük meg azt készen a szaküzletekben.

A gyógynövények szerepe a gyógyításban

Napjainkban tudományos igénnyel és alapossággal kutatják a gyógynövényeket, keresik hatóanyagaikat és helyüket a gyógyításban. A rendszeres kutatómunka során felismerték, hogy bizonyos növények enyhébb tünetek kezelésére sokszor alkalmasabbak, mint az erős hatású vegyi anyagok. A fitoterápia (növényekkel történő gyógyítás) napjainkra megtalálta helyét egyrészt a betegségek megelőzésében, másrészt a gyógyszeres terápia kiegészítőjeként.

Néhány gyógynövényekkel foglalkozó könyv azonban olyan túlzásokat ír le a gyógynövényekről, melyek a hozzá nem értőt megtéveszthetik, könnyen csalódásokhoz és bizalmatlansághoz vezethetnek.

Csak akkor alkalmazzunk gyógynövényeket, ha olyan tüneteink vannak, amelyek nem igényelnek orvosi hozzáértést vagy felügyeletet, és nem szenvedünk semmilyen szervi betegségben. Ha bizonytalanok vagyunk, forduljunk orvoshoz, gyógyszerészhez. A nem megfelelően kiválasztott drog késleltetheti a gyógyulást, rosszabb esetben káros is lehet. Fontos, hogy mindig pontosan tartsuk be a felhasználásra vonatkozó előírásokat. Amennyiben tájékoztató nélküli gyógynövényt vásároltunk, kérjünk szóbeli felvilágosítást az alkalmazásra vonatkozóan.

A drogok és illóolajok minőségéről

A növényi eredetű drogok és illóolajok is minőséggel (tisztaság, hatóanyag-tartalom, stb.) rendelkeznek. Kereskedelemben csak akkor hozhatók forgalomba, ha minőségük eléri a kívánt mértéket. A minősítési vizsgálatról melyet Gyógynövény Kutató Intézet (GYNKI) végez bizonyítványt állítanak ki, mely nélkül egyetlen drog vagy illóolaj sem kerülhet (legálisan) kereskedelmi forgalomba. A minősítés szempontjait a gyógyszerkönyv és a szabványok rögzítik. A GYNKI által kiállított bizonyítvány egy évig kivételes esetben hosszabb ideig érvényes. Az ellenőrzött minőségű, engedéllyel rendelkező gyógynövények csomagolásán a következő információknak kell szerepelniük:
• a drog (illóolaj) neve,
• a csomagolt drog mennyisége,
• a minősítő vizsgálat száma (GYNKI: B/.../évszám),
• a minőség jelzése (Ph.Hg. VII. vagy MSZ I.o. / II.o.),
• a felhasználhatóság ideje és
• a csomagoló (forgalmazó) neve.


2006. 09. 06.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés