2024. Március 28. csütörtök
Ellazult test, pihent szellem -  Inhalálás, párafürdő -  Gyógyító olajokkal
Rohanó, felgyorsult világunkban a stressz, az álmatlanság az ember életének szinte természetes részévé vált. Sokan még otthon sem tudnak lazítani, fejük továbbra is a munkahelyi gondoktól zakatol, az aggodalmak álmatlan éjszakákat, állandó ingerültséget, szorongást okoznak. Napjainkban egyre többen keresnek különböző módszereket, amelyekkel ez a nyomás csökkenthető. Az aromaterápia igen hatékony módja az ellazulásnak.

A hosszú távú stressz hatásai ma már ismertek: az eleinte csekély fizikai kellemetlenségek az évek során súlyos betegségekké válhatnak, közülük az orvostudomány egyre többet hoz összefüggésbe a stresszel. (Ilyenek például a rák, a szívbetegségek és a gyomorfekély.) Épp ezért érdemes komolyan vennünk, és már a tünetek jelentkezésének korai szakaszában csökkentenünk kell a betegségek kialakulásának esélyeit.

Illóolajok stressz

Ellazult test, pihent szellem

Ha az ellazulást aromaterápiával szeretnénk elérni, leghelyesebb, ha szakemberhez fordulunk. Ne próbáljuk ezt azzal az ürüggyel halogatni, hogy most nincs időnk rá, inkább próbáljuk meg úgy felfogni, hogy ez is a halaszthatatlan teendők közé tartozik. Legalább kéthetente keressük fel a természetgyógyászt, s hamarosan tapasztalni fogjuk, hogy az ellazult test és szellem sokkal nagyobb teljesítményre képes. Ha problémánk komoly, a terapeuta tanácsa szerinti gyakorisággal forduljunk hozzá egyetlen kezeléstől nyilván nem várhatunk csodákat.

A jól képzett aromaterapeuta legalább 40 különböző olajjal rendelkezik, és mindig egyénre szabottan készíti el a páciensének leginkább megfelelő keveréket. Be kell számolnunk arról, hogy milyen más betegségeink vannak (pl. allergia, cukorbetegség, magas vérnyomás stb.), s az sem árt, ha életmódunkról, alvási és táplálkozásai szokásainkról is tájékoztatjuk. A szakember mindezek ismeretében fogja kiválasztani a számunkra legmegfelelőbb illóolaj-kombinációt. Kezeléseink időpontját lehetőleg úgy válasszuk meg, hogy utána lehetőségünk legyen a további kikapcsolódásra.

Inhalálás, párafürdő

Mit tegyünk, ha nincs időnk vagy pénzünk felkeresni egy képzett természetgyógyászt? Az illóolajok alkalmazásának más módjai: az otthon végzett masszázs, inhalálás, párologtatás vagy az illatos fürdő szintén eredményre vezet. A stressz ellen alkalmazott aromaterápia csökkenti a vérnyomást, javítja a vérkeringést, ellazítja az izmokat, sőt érzelmi stabilitást is nyújt.

Gyógyító olajokkal

Vegyük sorra, milyen illóolajok alkalmazása tanácsos a stressz tüneteinek kezelésére!

• Migrén: borsmenta, levendula, kamilla
• Fejfájás: levendula, borsmenta, bazsalikom, majoránna, eukaliptusz
• Álmatlanság: majoránna, levendula, kamilla, narancsvirág
• Étvágytalanság: fahéj, ánizskapor, kamilla, bergamott, borsmenta
• Kimerültség: rozmaring, fekete bors, citrom, bergamott, borsmenta
• Szapora légzés: eukaliptusz, bazsalikom, benzoin, mézfű, majoránna
• Magas vérnyomás: levendula, majoránna, ilang-ilang, kamilla, narancsvirág, rózsa
• Izomfeszülés: levendula, rozmaring, zsálya, kamilla
• Szapora szívverés: ilang-ilang, kamilla, narancsvirág, levendula
• Magas andrenalinszint: levendula, majoránna, kamilla
• Idegesség: citrom, narancsvirág, kamilla, pacsuli, szantál, benzoin, mandarin
• Összpontosítási nehézségek: bazsalikom, borsmenta
• Mentális fáradtság: bazsalikom, borsmenta, bergamott
• Szorongás: mézfű, zsálya, rózsafa, narancsvirág, pacsuli
• Levertség: jázmin, fekete bors, citrom
• Szexuális vágy hiánya: ilang-ilang, zsálya, szantál, rózsa, gyömbér
• Félelem: mézfű, kamilla
• Feledékenység: rózsafa, szantál, bazsalikom
• Hirtelen hangulatváltások: geránium, szantál
• Depresszió: jázmin, bergamott, zsálya, szantál
• Szomorúság: rózsa, rózsafa, mézfű, levendula

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés