2024. Március 29. péntek
A koleszterinszint csökkentését szolgáló sztatinokat világszerte elterjedten alkalmazzák megelőzési céllal azoknál, akiknek még nincs szívproblémájuk, csak fennáll ennek kockázata. Egy kutatás szerint ez azonban nem mindenki számára előnyös.

Tizenegy korábbi összehasonlító vizsgálat, és a bennük szereplő több mint 65 ezer ember adatainak elemzése során brit kutatók nem találtak bizonyítékot arra, hogy a sztatin néven ismert, koleszterinszintet csökkentő hatóanyag szedése meghosszabbítaná a szívbetegségek alacsony kockázatával élő páciensek életét.

sztatinok, szívbetegségek

A tanulmányokba bevont emberek fele placebót szedett, másik fele pedig sztatinokat. Az átlagosan 3,7 éves követés során a placebocsoportban 1447 ember halt meg, a hatóanyagot kapott csoportban pedig 1346, ami a szerzők szerint statisztikailag nem jelentős különbség ahhoz, hogy a sztatinok szedését ajánlják azoknak, akiknél alacsony a szívbetegségek rizikója.

„Kevéssé vitatott, hogy a placebóhoz képest a koronáriás szívbetegséggel élők körében a sztatinterápia nemcsak megelőzi az érelmeszesedéssel kapcsolatos szövődményeket, hanem csökkenti is a bármely okból bekövetkező halálozást” – közölték a Cambridge-i Egyetem és az Addenbrooke Kórház kutatói.

Hozzátették azonban: arra kevés bizonyíték van, hogy a sztatinok csökkentenék a halálozás kockázatát azoknál, akiknek nincs szívbetegségük. Ez, valamint az a tény, hogy a sztatinok egyes embereknél mellékhatásokat okoznak, a kutatócsoport szerint megkérdőjelezi a szatinok előnyét a szívbetegség kialakulásának megelőzésében.


Forrás: MTI
2010. 06. 29.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés