2024. Május 07. kedd
Egy sziámi ikerpár, akik három lábbal, közös belekkel, hólyaggal, májjal és nemi szervvel születtek, most egy szétválasztó műtétre várnak, ami után talán mindketten új életet kezdhetnek.

Brazília sebészek készülnek szétválasztani a medencéjüknél összenőtt Artur és Heitor Rochát, akiket a csípőjüknél fognak elvágni, és mindkettőjükön egy-egy láb marad, míg a harmadik lábat a szükséges bőrátültetésekhez használják fel. A műtétet követően Arturnak két veséje lesz, míg testvérének csak egy, és csupán egyiküknek lesznek nemi szervei, vagyis a jövőben még további műtétekre lesz szükségük.

Noha a műtét kockázatos, a tanár szülők vállalták, mivel minden vágyuk az, hogy gyermekeik végre önálló, független életet élhessenek, és a fiúk maguk is ezt szeretnék. Artur és Heitor jelenleg egy olyan kezelésen vesznek részt, amely során szilikon expander segítségével nyújtják a bőrüket, így elég bőrük lesz ahhoz, hogy a mellkasukra, a hasukra és a medencéjükre is jusson az operáció után. A műtétet végző orvos, dr. Zacharias Calil, aki születésük óta kezeli a fiúkat, arról számolt be, hogy nem igazán a műtét a veszélyes, hanem az, ami utána lesz, ugyanis arról nem szól a szakirodalom, hogy vajon a két fiú anyagcseréje miként fog működni a szétválasztást követően.

Az anya öthónapos terhesen tudta meg, hogy sziámi ikreket hord a szíve alatt, ám úgy döntöttek, nem szakítják meg a terhességet, így néhány hónap múlva megszülettek a fiúk. Eliane még 22 napot töltött a kórházban, hogy megtanulja, miként fürdesse és szoptassa az újszülötteket. Kezdetben igen sok nehézségbe ütköztek otthon, és a fiúk nagyon sokat sírtak, de a ma már ötéves gyerekek igazán jól megvannak egymással, egyik sem ébreszti fel a másikat, mindig hagyják egymást aludni, és a személyiségük is egészen különböző. Néha máshová szeretnének menni, vagy mást szeretnének játszani, ilyenkor a szülőknek meg kell győzniük őket, hogy muszáj közös nevezőre jutniuk. A család azonban abban bízik, hogy hamarosan nem lesznek ilyen gondok, mert a műtétet követően a fiúk boldog, független életet fognak élni. Artur és Heitor történetét a nézők a TLC csatornán kísérhetik figyelemmel csütörtökönként szeptember 4-től kezdve.


Forrás: Medipress
2014. 09. 10.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés