2024. Április 19. péntek
Egy dán vizsgálat kimutatta, hogy azok a személyek, akiknek a házastársa öngyilkosságot követett el, maguk is magasabb kockázati csoportba tartoznak a mentális és fizikai rendellenességek terén, és megnő körükben az öngyilkosság, illetve az egyéb halálesetek előfordulásának aránya.

A JAMA Psychiatry című lapban közzétett kutatást vezető Annette Erlangsen, a Dán Kutató Intézet Öngyilkosság Megelőző és Mentális Egészség Központjának munkatársa vizsgálata során közel 3,5 millió férfit, és közel hasonló mennyiségű nőt kísért figyelemmel, akik egy részének a társa öngyilkos lett, egy másik részének a párja pedig egyéb módon halt meg.

Az eredmények azt mutatták, hogy akinek a párja önszántából vetett véget életének, annál gyakrabban alakult ki valamilyen mentális betegség az esetet követő öt éven belül, gyakrabban jelentkezett valamilyen fizikai tünete, például alvászavar vagy májzsugor.

A tavaszi bőr is legyen gyönyörű és bársonyos > > >   

Gyakrabban vettek igénybe táppénzt vagy került sor leszázalékolásra az esetükben, mint azoknál, akik nem éltek át hasonlót, és még azokkal összevetve is, akik más módon veszítették el a párjukat, előbbieknél magasabb volt az öngyilkosság, a mentális rendellenességek, illetve az egyéb halálesetek előfordulásának aránya.

A depresszió rejtett veszélyei > >>

A szakemberek mindezek fényében úgy vélik, több támogatásra és odafigyelésre van szüksége azoknak, akik öngyilkosság során veszítik el a házastársukat, hogy komolyabb lelki sérülések nélkül legyenek képesek feldolgozni a traumát.


Forrás: Medipress
2017. 03. 31.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés