2019. Augusztus 22. csütörtök
A legtöbb nőnek viszonylag pontos elképzelése van arról, milyen férfira is vágyik, amikor azonban randevúra kerül sor valakivel, ezek az elvárások lecsökkennek – derült ki a Northwestern és Texas A&M Egyetem közös kutatásából.

Amikor a nők találkoznak egy potenciális partnerrel, az alapvető elvárásaik a nagy Ő-vel kapcsolatban mérséklődnek, ugyanis azt szeretnék, hogy az aktuális partnerjelölt megfeleljen az elvárásaiknak, és az egyező pontok nagyobb hangsúlyt kapnak, mint a hiányzóak.

nők, elvárások

"Az emberek absztrakt tulajdonságokat keresnek, amit egy romantikus partner testesít meg. Aztán amikor találkoznak valakivel, azt érzik, igen ő megfelelő, majd észreveszik, hogy az illető képtelen például kompromisszumokat kötni, és egyáltalán nem felel meg az alapvető elvárásaiknak" – magyarázta el Paul W. Eastwick, a tanulmány vezető szerzője.

A kutatók szerint az sem meglepő, ha végül egy teljesen más ember mellett kötünk ki, mint akit elképzeltünk magunknak, az emberek ugyanis nem a tulajdonságaik összességeként jellemezhetőek. Attól mert valaki sikeres a munkájában, ambiciózus és jól néz ki, még nem tudhatjuk, hogy milyen dolgokat szeret.

Az internetes párkeresés is tipikus példája ennek, hiszen ott adott tulajdonságok alapján keresgélhetünk a jelöltek között. A későbbi találkozás mégis sokszor csalódást okoz. A szakértők szerint ezért a legfontosabb maga a vonzalom, nem pedig önmagukban az egyes tulajdonságok.


Forrás: Medipress
2011. 11. 21.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés