2024. Március 29. péntek
A Kaliforniai Egyetem (Berkeley) munkatársai elsőként mutattak ki kapcsolatot a marhák fehérvérűségét okozó vírus és az emlőrák között.

A PLOS ONE oldalain megjelent tanulmány 239 hölgyből származó emlőmintát vettetek össze emlőrákos anyagokkal – a hölgyek kórtörténetében nem szerepelt marha-fehérvérűség vírussal való találkozás (BLV). A vizsgálat a rákos minták 59 százalékában mutatta ki a vírusra jellemző DNS jelenlétét, míg az egészséges emlők esetén az arány 29 százalékos volt. Gertrude Buehring professzor és munkatársai maguk is meglepődtek az eredményen. Mindazonáltal, még megerősítésre vár, hogy a hölgyek vajon a rák kialakulása előtt, vagy csak azután fertőződtek meg a vírussal.

A BLV megfertőzi a marhák tejét, vérsejtjeit, és emlőjét. Az átvitel a fertőzött tejjel és vérrel történhet. Azonban fehérvérűséget kevesebb, mint az esetek 5 százalékában okoz. Az amerikai Mezőgazdasági Minisztérium 2007-es felmérése alapján a nagy csordával (500 vagy több állattal) dolgozó tejtermelők 100 százalékában bizonyult pozitívnak a tartályban tárolt tej, a kis csordák esetén (100-nál kisebb állat) csupán 87 százalékos volt az arány. Ez nem meglepő, hiszen a különböző tehenekből nyert tejet össze szokták vegyíteni. A BLV emberekbe való átjutását sokáig vitatták, a téma először a 70-es években merült fel. Ma, hála az érzékenyebb vizsgálómódszereknek, egy lépéssel közelebb kerültünk a válaszhoz. Mindazonáltal, még mindig nem lehetünk biztosak abban, hogy a BLV-fertőzés okoz-e betegséget embereken.


Forrás: Medipress
2015. 09. 24.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés