2019. December 16. hétfő
A magas vérnyomás köztudottan számos komoly egészségügyi probléma okozója, egy előnye azonban úgy tűnik, mégis van.

Norvég kutatók szerint a ugyanis a magas vérnyomás csökkenti a fejfájás, köztük a migrén kialakulásának kockázatát. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a fejfájós betegeknek érdemes lenne abbahagynia a hipertónia-gyógyszerek szedését.

vérnyomásmérés, magas vérnyomás, fejfájás, migrén

Éveken át úgy tudták, hogy a magas vérnyomású emberek nagyobb valószínűséggel szenvednek fejfájástól. Később az volt az általános nézet, hogy nincs összefüggés, az utóbbi években azonban bizonyítást nyert, hogy a két jelenség kapcsolata éppen az ellenkezője a korábbi feltételezéseknek.

A Trondheim Egyetemi Kórház neurológusa, Dr. Erling Tronvik két periódusban végzett kutatásokat a magas vérnyomás és a fejfájás összefüggéséről. Eredményei szerint a magas vérnyomás előnyét elsősorban a magasabb pulzusnyomással rendelkező emberek „élvezhetik”, nekik ugyanis 50 százalékkal kevesebb esetben fáj a fejük. (A pulzusnyomás a szisztolés és diasztolés érték különbsége.) Az is kiderült, hogy a magas vérnyomás elleni gyógyszeres kezelés alatt állók gyakrabban szenvedtek fejfájástól, mint a fenti csoport, annak ellenére, hogy az orvosságot gyakran a migrén ellen is kapták.

A fejfájáscsökkentő hatás valószínűleg abban rejlik, hogy a magas vérnyomás hatására megkeményedett artériafalak miatt csökken a fájdalom iránti érzékenység.


Forrás: Medipress, Vital
2008. 04. 18.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés