2024. Március 28. csütörtök
Az eddig elsősorban a táplálkozáshoz kötött bélgörcs hátterében valójában a migrén állhat. A vizsgálatok ugyanis kimutatták, hogy a migrénes gyerekekről hétszer nagyobb valószínűséggel derült ki, hogy kiskorukban hasfájósak, azaz kólikásak voltak.

Journal of the American Medical Association című lapban nemrég megjelent tanulmányban dr. Luigi Titomanlio, a párizsi Robert Debre Kórház munkatársa kifejtette, a vizsgálataik alapján világossá vált, hogy a gyerekkori hasfájás valójában a későbbi migrén korai megnyilvánulási formája, tehát a gyakori bélgörccsel küzdő csecsemők szülei jó, ha időben felkészülnek rá, hogy gyermekük tizenéves korára nagy valószínűséggel migrénnel fog küzdeni. A kólika ötből egy újszülöttet érint, az erős hasfájás következtében ezek a csecsemők a hét legalább három napján, nagyjából ugyanabban az időpontban három vagy akár annál is több órán át képesek keservesen sírni. A hasfájás pontos oka ismeretlen, ám tizenkét hetes korban általában a legtöbb csecsemő állapota javul. Ha egy kólikás kisbaba sír, a hasa gyakran puffadtnak tűnik, lábait pedig felhúzza maga elé, a szülő pedig csak tehetetlenül nézi mindezt, mivel a tüneteket nem igazán lehet enyhíteni.

 

A migrén hasonlóan kellemetlen betegség, mely a legtöbb gyerekkori fejfájás okozója. A mostani vizsgálat során a szakemberek több mint kétszáz, 6 és 18 éves kor közötti, migrénes fejfájással kezelt gyereket követtek nyomon, akiket összevetettek 120 tenziós fejfájással küzdő gyerekkel, illetve kontrollcsoportként megfigyeltek 471 olyan gyereket is, akiket csak kisebb sérülésekkel kezeltek. Az eredmények azt mutatták, hogy a migrénes gyerekek közel 73 százaléka csecsemőként kólikával küzdött, míg a többieknél ez az arány csupán 26,5 százalék volt, vagyis összességében annak az esélye, hogy a migrénes gyerek kiskorában hasfájós volt, 6,6-szor nagyobb volt, mint annak az esélye, hogy nem. Hasonló összefüggés a tenziós fejfájás és a kólika között nem volt kimutatható.

 

Hogy pontosan mi kapcsolja össze a migrént a gyerekkori hasfájással, az egyelőre kérdéses, ám egyes feltételezések szerint mindkét probléma hátterében a megzavart alvásciklus, illetve az ezt szabályozó melatonin nevű hormon felborulása állhat, melyek egy része az agyban, más része viszont az emésztőrendszerben termelődik. Ha ez igaz, akkor a szülők sokat tudnak gyermeküknek segíteni azzal, ha nyugodt alvást biztosítanak számukra, éjszaka minél kisebb fényt engednek a szobájukba, nappal viszont minél világosabb helyen engedik tartózkodni őket. Ha a kólika éjszaka jelentkezik, érdemes a zajokat – például a televízió hangját - is kizárni a gyerekszobából.


Forrás: Medipress
2013. 04. 23.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés