2020. Október 29. csütörtök
A fülkagyló alakja egyéni és nem változik életünk során, így a jövőben ennek alapján végezhetik az utasok azonosítását a brit reptereken.

Jelenleg az ujjlenyomatok vizsgálata a személyi azonosítás legelterjedtebb módja, ám nem mindenkinél alkalmazható, hiszen a pékek vagy a kőművesek esetében a jellegzetes bőrbarázdák szabályosan „lekophatnak” – olvasható a The Daily Telegraph online kiadásában.

fülkagyló

Hatékony azonosítási módszer a szem ideghártyájának, a retinának a  „letapogatása” is, ehhez azonban a vizsgált személynek közvetlen közelről kel belenéznie a készülékbe. Az arcfelismerő rendszereket megtévesztheti a vizsgált személy arckifejezése, ráadásul a korral arcunk is átalakul – a szarkalábak és az öregedés egyéb jelei szintén zavarják az azonosítást.

Mark Nixon, a Southamptoni Egyetem elektronikai és informatikai intézetének professzora szerint e nehézségek fel sem merülhetnek a fülkagyló esetében, amely egy sor egyedi jellegzetességgel rendelkezik. Alakja nem változik életünk folyamán, legfeljebb kissé megnagyobbodik és megnyúlhatnak valamelyest a fülcimpák.

„Egy sor olyan képződmény található a fülkagylón, amelyek alkalmasak a mérésekre, s egyéniek, megismételhetetlenek minden személy esetében” – hangsúlyozta a professzor, aki munkatársaival olyan rendszert dolgozott ki, amely képes „letapogatni” a fülkagylókat, lemérve azok arányait, majd a felvételt összehasonlítani az adatbázissal. A kutatók 252 különböző személy fülkagylóján tesztelték a módszert, amely 99 százalékos pontossággal működött.

A kutató reményei szerint a rendszert a reptereken alkalmazhatják majd, miközben az utasok útlevélvizsgálaton esnek át. A vizsgálatot zavaró egyetlen tényező a haj lehet.


Forrás: MTI
2010. 10. 12.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés