2019. Augusztus 26. hétfő
Öt hónappal az első "formatervezett" kisbaba spanyolországi megszületése után az orvosok bíznak abban, hogy teljesen kigyógyul veleszületetten súlyosan vérszegénységből hétéves bátyja, akibe átültették a testvért köldökzsinórjából nyert vért.

Több embrió közül választották ki azt a megtermékenyített petesejtet, amely nem hordozza az örökletes betegséget, és genetikailag leginkább megfelel a beteg gyermeknek. Ezt az embriót juttatták vissza az anya méhébe. Így született meg 2008 októberében Javier, a „gyógygyermek”, akinek köldökzsinórvéréből vért ültettek át beteg bátyjába.

formatervezett bébi

Spanyolországban csak akkor alkalmazható az eljárás, ha ez az egyetlen módja annak, hogy egy beteg testvér életét megmentsék. Egyes európai országokban, például Németországban vagy Ausztriában tilos válogatni az embriók közül, míg Nagy-Britanniában vagy Svédországban engedélyezett az eljárás.

Az ibériai országban először alkalmazták a vitatott eljárást. A hétéves Andrés januárban Sevillában egy héten át intenzív kemoterápiát kapott, hogy csontvelőjét megtisztítsák a veleszületett súlyos vérszegénység (Thalassaemia major) miatt fertőzött szövettől. Ezután ültették át a vért kistestvére köldökzsinórjából.

Andrés három hétig elkülönítőben feküdt, hogy elkerüljék a fertőzés veszélyét, s eközben az is bebizonyosodott, hogy szervezete nem utasította el az átültetett anyagot, és megindult a saját, kórmentes vér termelődése. A gyermek néhány hónapnyi gyógyszeres kezelés után teljesen egészséges lesz, és nem kell vérátömlesztések százain átesnie, mint a vérátültetés előtt.

A spanyol katolikus egyház hevesen bírálta a módszert. A kis Javier megszületése után a spanyol püspöki kar kinyilvánította, hogy az embriók közötti genetikai válogatás nem tudományos előrelépés, hanem az emberi méltóság megsértése, mert csak „használati értéke” alapján ítéli meg az embert. A preimplantációs diagnosztika során genetikailag alkalmatlan embriókat pusztítanak el, vagyis „az élethez való alapjogot tagadják meg az újszülött testvéreitől” – hangzott az egyházi állásfoglalás.


Forrás: MTI
2009. 03. 16.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés