2019. December 14. szombat
Oliver Osborn az epilepszia olyan fajtájában szenved, ami naponta száz rohamot eredményez. A tünetek csillapítására cannabis-kivonatot csöpögtetnek majd a nyelve alá. A módszer vitatottnak számít az Amerikai Egyesült Államokban.

Az úgynevezett migráns parciális epilepszia naponta akár száz rohammal is járhat, és áldozatai ritkán élik túl a hétéves kort. Oliver szülei azonban eltökélten keresik a megoldást, így olyan új kezelési módszerre gyűjtenek pénzt, amelynek során folyékony marihuánát kell a kicsi nyelve alá cseppenteni naponta egy alkalommal. A folyadékot Charlotte’s Web néven is szokás említeni egy ötéves kis beteg, Charlotte Figi után, akinek már egyetlen adagtól javult az állapota. Az alepsziai királyolaj néven ugyancsak ismert vegyület kannabidol tartalma igen magas, ám nem eredményez pszichoaktív hatást.

A szokatlan módszer drasztikusan csökkentette a rohamok gyakoriságát a gyerekeknél, némelyeknél akár 90 százalékkal. A brit Oliver hazájában egyelőre nem elérhető a terápia, így a szülei, Rik Osborn és Danielle Coils reménykedik benne, hogy a pénzgyűjtő akció sikerrel jár. „Reméljük, hogy előrelépést hoz majd a dolog. Olvastam egy kislányról, akinek használt a módszer. Furcsának tűnik ez a megoldás, de amikor sarokba vagyunk szorítva, s a műtétre nincs lehetőség, muszáj megfontolni” – magyarázta az apuka. „Az emberek azt kérdezik, hogy ha nem legális, akkor miért adják gyerekeknek? De ha más gyógyszer nem használ, meg kell ragadni a lehetőséget” – tette hozzá Mr. Osborn. Az alternatív terápia árának előteremtésére az apuka háromnapos, 225 kilométeres parttól partig tartó kerékpártúrán vesz részt a családdal és a barátokkal.Támogatás a www.justgiving.com/Oliver-osborn oldalon is lehetséges.


Forrás: Medipress

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés