2020. Július 10. péntek
A magas vérnyomásban szenvedők egy-két apróbb életmódbeli változtatással csökkenthetik vérnyomásukat, például a cukros üdítők fogyasztásának elhagyásával – javasolják amerikai kutatók.

Egy három deciliteres cukrozott, szénsavas üdítőben átlagosan 130 kalóriányi (nyolc teáskanálnyi) cukor  van. Az átlagos amerikai felnőtt 8-9 deciliternyi üdítőt fogyaszt, míg a fiatalok ennél jóval többet.

cukros üdítők, vérnyomás

Amerikai kutatók 810, átlagosan ötven éves átlagéletkorú embert vizsgáltak, akik átlagosan napi 2-3 deciliter üdítőt fogyasztottak. A vérnyomásuk átlagban meghaladta a kívánt 120/80 Hgmm-es értéket, egyeseké pedig még a 140/90 Hgmm-es értéket is túllépte, ami már aggodalomra adhat okot.

A 18 hónapos vizsgálat végére a résztvevők napi üdítőital-fogyasztása átlagosan fél adaggal csökkent, és az eredmények szerint ez a vérnyomásukra is előnyös hatással volt – még más tényezők, például az esetleges fogyás befolyásoló hatását figyelembe véve is.

„Egyértelmű dózis-reakció összefüggést találtunk – nyilatkozta a tanulmány vezetője, Dr. Chen Liwei, a Louisiana Állami Egyetem Egészségtudományi Központjának epidemiológia professzora. „Egyénileg nem volt jelentős csökkenés, de lakosságszinten a fogyasztás csökkentése jelentős hatással bírna.”

A kutatók szerint már napi eggyel kevesebb dobozos üdítő is jelentős változást hozhat a vérnyomásértékek kedvezőbb alakulásában. A magas vérnyomás a szívinfarktus, a stroke és más szív-érrendszeri betegségek jelentős kockázati tényező, csökkentése ezek rizikóját is mérsékli.

A hozzáadott cukrot tartalmazó élelmiszerek, pédául az üdítőitalok megadóztatásáról régóta folyik vita az Egyesült Államokban. Az így drágábbá vált termékek fogyasztása is csökkenne a remények szerint, a pluszbevételt pedig a cukorfogyasztás miatti egészségügyi kiadásokra fordíthatnák.


Forrás: Medipress
2010. 06. 01.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés