2020. Március 30. hétfő
Egy tanulmány szerint a homlok hagyományos Botox-kezelése a ránctalanító hatás mellett képes megszüntetni a migrén szörnyű kínjait is.

Csaknem egy évtizeden át tesztelték a kutatók azt a feltételezést, hogy a migrént az arc beidegzéséért felelős háromosztatú ideg irritációja okozza. Amikor a körülötte levő izmokat kikapcsolják, a fejfájás megszűnik, ezért van az, hogy néhány beteg megkönnyebbül a Botox-kezelés „fagyasztó” hatásától. A tanulmány szerint azonban az izmok eltávolításával könnyen lehet tartós eredményt elérni.

botox, migrén

A Case Western Reserve Egyetem, valamint a clevelandi Egyetemi Kórházak Központja kutatói migrénes betegek esetében alkalmaztak Botox-kezelést a háromosztagú ideg migrént kiváltó területein. A legtöbb beteg esetében ez a hagyományos, homlokon végzett ránctalanító Botox-kezelésnek felelt meg. A kontrollcsoportba osztott betegeken „álkezelést” végeztek.

Egy év elteltével a valódi beavatkozáson átesett betegek 57%-a arról számolt be, hogy teljesen megszűntek migrénes rohamaik, míg az álbeavatkozáson átesettek csoportjában ez az arány csupán 4% volt. A Botoxszal kezeltek csoportjában 83% figyelte meg a rohamok legalább 50%-os csökkenését. A másik csoport 57%-ának javult az állapota, ez azonban más tényezők mellett a placebohatásnak is betudható.

„Bár senki se gondolná, hogy a plasztikai sebészek migrént gyógyítanak, általában részt veszünk perifériás idegsebészetben és az idegi eredetű fájdalmak gyógyításában, így ez egy jelentős kiegészítése lehet a rekonstrukciós plasztikai sebészet területének. Ezek a beavatkozások azok, amelyek a leginkább elégedettséggel töltenek el, mert ezek a betegek azzal térnek vissza hozzám, hogy az életük megváltozott” – mondta Dr. Bahman Guyuron sebész, a tanulmány szerzője.


Forrás: Medipress
2009. 08. 06.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés