2024. Április 19. péntek

Járj elől a segítségadásban! Legyél te is véradó!

A hazai legnagyobb humanitárius szervezet középiskolásokat és egyetemistákat is vár a következő hetek véradásain.
1 . oldal

  Fogyókúrázóknak: Légkeveréses Halogén Főzőkészülék

A veszélyhelyzeti korlátozások fokozatos enyhítésével és a szolgáltatások újraindításával párhuzamosan a Magyar Vöröskereszt is folytatja a kiszállásos véradások szervezését azokra a helyszínekre, ahol erre a járvány előtt is rendszeresen lehetőség nyílt.


Ezzel összhangban, a humanitárius szervezet szeretné elérni azt is, hogy az előttünk álló hetekben minél többen szánjanak rá egy órát, hogy életmentő adományukkal segítsék az egészségügy működését. A Magyar Vöröskereszt a fiatalok megjelenésére is számít a következő hetek véradásain, - mindazokra, akik betöltötték 18. életévüket, hiszen a középiskolák, egyetemek és főiskolák ideiglenes bezárásával az elmúlt hónapokban ezt a korosztályt nehezebben lehetett elérni.

A véradás, a segítségnyújtás egyik legegyszerűbb módja, és akár három ember gyógyulásához járulhatunk hozzá. A cél, hogy az év hátralévő időszakában egyre többen, köztük sok fiatal – első véradóként - csatlakozzon a véradó mozgalomhoz. Várják azokat – a magukat egészségesnek érző önkénteseket is – akik védőoltásban részesültek, fertőzésből gyógyultak vagy régóta nem jelentkeztek véradásra. A véradással kapcsolatos minden szakmai információ megtalálható a www.messzirejuthat.hu és a www.ovsz.hu oldalakon.

Véradás vöröskereszt

A hazai vérellátásért felelős szervezet, az Országos Vérellátó Szolgálat, valamint a toborzásért felelős Magyar Vöröskereszt hangsúlyozzák, hogy az emberi vér mással nem pótolható, csak véradással. Az egészséges nők négyszer, míg a férfiak öt alkalommal adhatnak vért 365 nap alatt. Aki COVID-19 fertőzésen átesett, a teljes gyógyulást és tünetmentességet követően három hét múlva (21 nap) adhat vért. Minden védőoltásra igaz, hogy az oltakozás utáni néhány napra célszerű pihenőt tervezni. A COVID-19 elleni védőoltás azonban a véradásból nem kizáró ok. Amennyiben valaki láz-, tünet-, és panaszmentes, már a vakcinációt követő napon adhat vért.

-----------------------------------------------------------------------------------------------

Ha komolyan veszed a tartós fogyást,

és a későbbiekben is egészségesen szeretnél főzni:

Légkeveréses Halogén Főzőkészülék

- Akár zsír vagy olaj nélkül is süthetsz benne

- Füst- és szagmentes

- Mikró helyett is jó, mindent tud, amit egy mikrohullámú sütő, sőt tehetsz bele alufóliát, vagy akár tepsit is

- Megőrzi az ételek vitamintartalmát a kíméletes halogén főzési eljárásnak köszönhetően.

- Megtapasztalhatod az ételek valódi ízét, a zárt rendszerben sosem érzett ízek jönnek elő..

 

MEGNÉZEM A LÉGKEVERÉSES HALOGÉN FŐZŐKÉSZÜLÉKET >>

----------------------------------------------------------------------------------------------------

A véradások az Országos Vérellátó Szolgálat szigorú szakmai előírásainak köszönhetően jelenleg is biztonságosan és zavartalanul látogathatók. Aki vért kíván adni, a véradásra vigye magával személyi igazolványát, lakcímkártyáját és TAJ kártyáját. Az aktuális véradóhelyszínek és időpontok megtalálhatók a www.voroskereszt.hu/veradas és a www.ovsz.hu/veradas oldalakon.

 

"Szeretnéd előrébb vinni a világot? Legyél véradó!"

https://www.youtube.com/watch?v=vvIgGznNn5k


Forrás: Magyar Vöröskereszt
2021. 04. 21.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés