2024. Március 28. csütörtök
Véradásra biztatnak a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Tervezőgrafika szakos hallgatói a Magyar Bankszövetség és a Médiaunió Alapítvány "ADJ VÉRT!" plakáttervező pályázatának keretében készített munkáikkal.

Az elkészült munkák célja közelebb hozni a véradás fontosságát a fiatalokhoz és idősebbekhez. A pályázatot a JÓTETT Bank keretében megrendezett Banki Véradók Hete megnyitóeseményén jelentette be a Magyar Bankszövetség, együttműködésben a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemmel és a Médiaunió Alapítvánnyal.

Évente nagyjából 390 ezer véradásra lenne szükség a hazai egészségügyi intézményeknek, ami napi 1600-1800 véradást jelent.

Az ország véradásra alkalmas lakosság csupán 4 százaléka rendszeres véradó, holott minden 18 és 65 év közötti, egészséges ember, akinek a testsúlya eléri az 50 kilót, szerepet vállalhat a stabil vérkészlet biztosításában. Minden egység levett vérből akár három élet is megmenthető .

A "Mentés másként - Merj segíteni!" című kampány célja, hogy változást érjen el az emberek hozzáállásában, hogy tudjanak és merjenek elsősegélyt nyújtani, emellett minél többen váljanak rendszeres véradókká.

"Kurátortársaimmal úgy gondoljuk, hogy egy olyan fontos témában, mint a rendszeres véradás, az aktív szerepvállalás az ilyen programokkal is növelhető" - mondta Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, a Médiaunió Alapítvány Kuratóriumának elnöke. Szeretnék, ha a fiatalabb generáció számára is természetes lenne a segítségnyújtás és a véradás, ezért azon lesznek, hogy a megnyitó után minél többen lássák ezeket a plakátokat.

A zártkörű pályázaton a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Tervezőgrafika szakjának tíz hallgatója vett részt, akik két kategóriában nyújthatták be egyedi plakátterveiket.

A nyolc főből álló zsűri két fődíjas és két különdíjas alkotást választott ki. A győztes munkák alkotói Torma Sára és Oláh Zsuzsa, a különdíjasok Lamm Lenke és Sáránszky Bence.

A fiatal tervezők alkotásaiból és a klasszikus, régebbi véradó plakátokból álló pop-up kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeum Dísztermében november 24. és 29. között látogatható.

Lamm Lenke – Különdíjas (Általános kategória – Adj vért!)


Forrás: MTI, diakhitel.hu
2022. 11. 25.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés