2024. Március 28. csütörtök
1 . oldal
Gyulladt ízületek: arthritis -  Kopás: artrózis -  Reumathoid arthritis -  A reumathoid arthritis kezelése -  A lágyrész-reumatizmus -  Tünetek másutt is
A reuma nem kifejezetten új keletű kór, egyes csontvázleletek arra engednek következtetni, hogy időszámításunk előtt is küszködtek már a betegséggel. De pontosan milyen betegséggel? A fogalommal kapcsolatos bizonytalanság nem véletlenül uralkodik a köztudatban, hiszen a tünetek és a kiváltó okok változatos képet mutatnak.

Lényegében egy olyan tünetcsoportról van szó, mely a mozgásszervek fájdalommal és mozgáskorlátozottsággal járó állapotait, betegségeit öleli fel. A tünetek súlyossági foka nagymértékben függ a reuma fajtájától, de valamennyi változatára egyaránt jellemző, hogy a kötőszövet szerkezetileg, kémiai összetételében és anyagcsere-folyamatában kórosan megváltozik. Halálokként ugyan sosem szerepel a statisztikákban, de az életminőséget jelentősen ronthatja, és általánosságban véve 5-10 évvel megrövidítheti a várható élettartamot.

reuma

A fenti ismérvekkel persze még nem jutottunk sokkal közelebb a pontos körülírásához, különösen akkor nem, ha figyelembe vesszük, hogy a reumás megbetegedéseknek kb. 200 fajtája létezik.

A kialakulásukban szerepet játszó tényezők nem minden fajtánál ismeretesek, de különböző kórokozók, baktériumok és vírusok okozzák például a gyulladást (arthritist). A fizikai ártalmak sorából jól ismert a lehűlés, a huzat, a megfázás hatása. Általában az idős korral kötik össze, de ez csak bizonyos típusaira igaz, valójában a fiatalabbakat is érinti, sőt egyes esetei gyermekkorban is előfordulhatnak.

Gyulladt ízületek: arthritis

A gyulladásos ízületi bántalom oka lehet sérülés, de elsősorban a szervezetbe bekerülő kórokozó váltja ki. Kezdetben az ízület felszíne gyullad be, amely később átterjed az ízület egyéb alkotóelemeire is. Különböző típusai vannak, némelyik csak egyetlen ízületet érint (monoarthritis), mások néhány ízületet (oligoarthritis). Néhány típus eltarthat évekig (krónikus arthritis), míg mások csak egy rövid ideig (akut arthritis). Ilyen gyulladást okozhat az immunrendszer kóros működése is, azaz számos autoimmun betegség kísérő tünete lehet az ízületek fájdalma, gyulladása. A leggyakrabban érintett területek a térd, a váll, a könyök vagy a csípők.

Kopás: artrózis

Az artrózis az ízület kopásának folyamata, mely az ízület működéséhez szükséges porcréteg eltűnését jelenti. Degeneratív ízületi betegségnek is nevezik. Az artrózis fájdalommal és merevségérzéssel kezdődik, sokszor csak fokozatosan alakul ki, hónapok, évek alatt. A fájó ízület meg is duzzadhat, és ez fokozódik a fizikai tevékenységek után, illetve a nap végére, míg korán reggel vagy pihenés után az ízületi merevség jellemző. A kopásos elváltozások röntgennel jól kimutathatók, azonban a kopás nagysága nem feltétlenül áll arányban a panaszokkal. A kopásos elváltozások értelemszerűen az idős emberekben gyakoriak, de ez nem jelenti azt, hogy kizárólag őket érintik. A csípőízületet érintő artrózis például kifejezetten fiatalabb korban fordul elő, és valószínűleg kapcsolatban van a veleszületett csípőficammal. A fokozottan igénybe vett vagy sérült, operált ízületek is könnyen áldozatául eshetnek a kórnak.

A már kialakult betegségben például a nyirkos idő fokozhatja a fájdalmakat, de magát az artrózist nem hívhatja elő normális sportolás, sem időjárás. Változatos lefolyásának köszönhetően egyes esetekben súlyos deformitást, ezáltal teljes munkaképtelenséget okoz, de nem ritkán stagnál, sőt javulás is előfordulhat. Túlsúlyos nőkre jellemző a térd megbetegedése, ilyenkor enyhülést hozhat a tehermentesítés, a súlyfelesleg leadása. Szintén nőknél gyakoribb a kéz artrózisa, melynek során az ízületek nyomásérzékennyé válnak, később pedig az ujjbegyeken alakulnak ki fájdalmatlan duzzanatok. Érdekes, hogy a kezek sohasem válnak teljesen mozgásképtelenné, rokkanttá.

Artrózis esetében minden túlterheléstől óvni kell az ízületet, például a futástól, de a kondíció fenntartása érdekében ajánlott az úszás és a séta, valamint a meleg vízben végzett gyakorlatok. Ezek megerősítik az izmokat az ízületek körül, fokozva azok védelmét, csökkentve a fájdalmat, a tüneteket.

Reumathoid arthritis

Sokan ezt a betegséget hívják „valódi reumának”, melynek kiváltó okát pontosan nem ismerjük, valószínűleg örökletes tényezők is közrejátszanak kialakulásában. Az autoimmun betegségekhez soroljuk, azaz kifejlődésének hátterében az immunrendszer kóros működése áll. A nők érintettebbek e téren, és nem kizárólag az idősebb korosztályt érinti, megjelenése 25-50 éves korra tehető.

reuma Fájdalmas szimmetria

A betegség lényegét az ízületi felszín gyulladásos burjánzása képezi, amely előbb a porcot, majd mélyebbre hatolva a csontot is károsítja, illetve a környező inak gyulladásával is társul. Az ízületek fájdalmas gyulladása szimmetrikus érintettséget mutat, és e gyulladás az ízületek „elemésztése” után akár az egész szervezetre is átterjedhet. A kezdetekkor fájdalom és duzzanat okoz panaszokat, és ez a duzzanat később tovább károsítva az ízületeket, inakat egyre nagyobb nehézségeket okoz a mozgásban. A bőr alatt kis dudorok, reumás csomók fejlődhetnek ki, ezek egyébként nem ártalmasak. Jellemző jelenség még az ún. indítási fájdalom, reggel, felkelés után akár 30 percig is eltarthat. A fájdalom terhelésre, mozgásra tovább fokozódhat, nem tesz jót a tüneteknek a meleg sem, hűvös borogatás és jegelés alkalmazása hozhat enyhülést. A mozgásban való akadályoztatottság és a fájdalom nyomán levertség, gyengeség jellemzi a beteget, melyen a nyugalom és a túlerőltetéstől való védelem sokat segíthet.

Érintettség, következmények

Az ízületek érintettsége változó lehet, van, akinél szinte az egész test fáj, néhány betegnél viszont csupán néhány kisízület érintett. Az ízületek és a környező inak, ínhüvelyek tartós gyulladása maradandó deformitásokat idézhet elő, szélsőséges esetben az inak el is szakadhatnak. Az ízületi gyulladás következményei a kézen például nyomhatják az ott futó idegeket, azok károsodását és következményes zsibbadást, fájdalmat okozva. A beteg ízületekben találkozó csontvégek kimozdulhatnak helyükről, s a rajtuk tapadó inak rövidülése természetellenes alakváltozáshoz vezethet. A kéz ujjai például kifelé mutató irányban térhetnek el. A nyaki csigolyáknak a betegség későbbi szakaszában esetleg előforduló érintettsége miatt a gerinccsatorna torzulásával és a gerincvelő ebből adódó nyomási tünetegyüttesével számolhatunk.

A reumathoid arthritis kezelése

Gyógyítás sajnos ma nem lehetséges, a kezelésnek viszont számos alternatívája létezik. A gyógyszerek alkalmazásánál fő szempont egyrészt a fájdalom csillapítása, másrészt antireumatikus gyógyszerekkel az állapot szinten tartása, stabilizálása. Sebészeti beavatkozás is szükséges időnként, hogy felszabadítsák a leszorított idegeket, egyesítsenek egy-egy elszakadt ínt vagy helyreállítsanak egy károsodott ízületet. Szintén a fájdalom csillapítása, az ízületek mozgásának javítását és az általános erőnlét javítását szolgálják fizioterápiás kezelések.

A lágyrész-reumatizmus

Ismert jelenség a túlfeszített emberekben kialakuló lágyrész-reumatizmus. Leggyakrabban a lapocka két oldalán, valamint az ágyéki szakaszon a gerinc melletti izomkötegekben jelenik meg, fájdalmas izomcsomók formájában. A lágyrész-reumatizmus kezelése igen sok problémát felvet, több konferencián is vezető témakörként szerepel. Első feladatunk a fájdalom okának kiderítése. Ez lehet egy rossz mozdulatsor, helytelenül használt számítógép, rossz felépítésű szék így a változtatás révén módunk lehet megszüntetni a panasz kiváltó okát. Fontos a pihenés, a nyugalomba helyezés. Nagyon gyakran pár nap, pár hét alatt panaszmentességet érhetünk el. Amennyiben erősebb a fájdalom, fizikoterápiás kezelésekkel, izomlazító krémekkel egészíthetjük ki a kezelést. Ha az erős fájdalom megkívánja, sor kerül gyulladáscsökkentő és izomlazító gyógyszerek szedésére is.

Tünetek másutt is

Bőr

A reumatológiai betegségek bőrelváltozásokat is produkálhatnak, de néhány bőrbetegséghez is társulhatnak mozgásszervi tünetek. Ilyen például a kisgyerekek sokízületi gyulladása, mely testszerte megjelenő kiütésekkel együtt jelenik meg, különösen a két év alatti korosztályban. Gyakori bőrbetegségünket, a pikkelysömört sokszor kíséri ízületi gyulladás. Számos esetben a bőr megbetegedését akár évekkel is megelőzheti az ízületekben észlelt gyulladás és fájdalom.

Sosem szabad elfelejtenünk, hogy az immunrendszeri problémák gyakorta a bőrön jelentkeznek először, figyeljünk rá!

Szem

A bőrről elmondottak hasonlóképpen jellemzőek szemünkre is, azok a folyamatok, melyek az ízületeket megtámadják sok esetben nem kímélik a szemet sem, kísérő, vagy előrejelző tüneteket okozva.

A sokízületi gyulladás kísérő tünete lehet például az „idegen test érzése”, a szem kiszáradása, melyen műkönny adagolásával lehet segíteni.



Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés