2026. Április 27. hétfő
A kismamák tudják, mekkora kihívást jelenthet az alakjuk visszanyerése a szülés után. Most viszont kiderült, hogy a párjuknak sem árt odafigyelni a derékbőségükre.
BŐVEBBEN
A PLOS ONE szaklapban megjelent új kutatás szerint nincs bizonyíték az „abortusz utáni trauma szindróma” létezésére, amelyet az abortusz ellen kampányolók a terhességmegszakítást választó nők esetében gyakran jelentkező mentális egészségügyi problémaként emlegetnek.
BŐVEBBEN

A meddőség egyre több fiatal nőt érint, melynek hátterében több ok is állhat. Prof. Balázs Csaba endokrinológus, a Budai Endokrinközpont orvosa a „hideg méh” néven ismert elváltozásra hívja fel a figyelmet.


BŐVEBBEN
A várandós brit nők 33 százaléka vallja, hogy egy alkalommal több egységnyi alkoholt, például kétharmad üvegnyi bort is elfogyaszt – derül ki egy friss kutatásból, amelynek szerzői szerint módosítani kellene az egészségügyi ajánlásokat, hogy az érintettek egyáltalán ne igyanak.
BŐVEBBEN
Egy friss kutatás szerint, 44 éves kor fölött már le kéne beszélni a nőket arról, hogy meddőségi kezelés során a saját petesejtjük felhasználásával próbáljanak teherbe esni, mivel ebben a korban már igen kicsi az esélye annak, hogy egy ilyen kezelés sikeres lenne, a petesejtek életkora ugyanis negatívan befolyásolja a dolgok kimenetelét.
BŐVEBBEN
A változókorba lépő nőknél a hormonváltozások miatt nagyobb az alvászavarok jelentkezésének esélye a hónap bizonyos napjain – derül ki egy friss kutatásból.
BŐVEBBEN
A családbővítést tervezőknek főleg júliusban és augusztusban érdemes próbálkozniuk, mivel a hímivarsejtek ilyenkor könnyebben úsznak át a méhnyakon – derül ki egy friss kutatásból, amely szerint télen megnő ugyan a spermiumszám, ám a sejtek lassabban mozognak.
BŐVEBBEN
Sokak élnek abban a tévhitben, hogy a méhnyakrák a fiatal nők betegsége, pedig a British Medical Journal friss beszámolója szerint a halálozások fele a 65 éven felüli korosztályban következik be.
BŐVEBBEN
Egy több, mint 67 000 nő bevonásával végzett vizsgálat eredményei alapján az elhízott és posztmenopauzában levő nőknél lényegesen magasabb a mellrák kockázata, a soványabb nőkhöz képest.
BŐVEBBEN
A pajzsmirigybetegség kezelésben részesülők körében gyakran felmerülő kérdés, hogy nem okoz-e problémát, ha a kezelés alatt, fogamzásgátlás miatt más hormonokat is szednek. Prof. Balázs Csaba, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa elmondta, hogy a választ minden esetben az határozza meg, hogy a betegnek milyen pajzsmirigybetegsége van.
BŐVEBBEN
« első‹ előző4.  |  5.  |  6.  |  7.  |  8.  |  9.  |  10.  |  11.  |  12.  |  következő ›utolsó »
Tartalom átvétel



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés