2024. Március 28. csütörtök
1 . oldal
Minden előzetes várakozást felülmúló egészségügyi sikert eredményezett az angol cigarettastop: az első átfogó felmérés szerint a nyilvános dohányzás betiltása óta tíz százalékkal csökkent a szívinfarktus előfordulása Angliában.

Skóciában három éve, Angliában és Walesben két éve tilos rágyújtani minden zárt közösségi helyiségben. Ez mintegy 3,7 millió intézményt és munkahelyet érint, köztük csaknem 200 ezer pubot, bárt és éttermet.

szívroham, dohányzás

A tilalom ellen vétőket 50 font – kb. 16 ezer forint – helyszíni bírság fenyegeti, azokat a munkáltatókat pedig, akik nem szereznek érvényt a törvénynek, 2500 fontig terjedő büntetéssel sújthatják.

Egy felmérés kimutatása szerint a dohánystop bevezetése óta Skóciában még az angliainál is nagyobb mértékben, 14 százalékkal zuhant a szívroham előfordulása. Walesben még folyik a kutatás, de a szakértők – a The Sunday Times beszámolója szerint – itt is hasonló eredményekre számítanak. A vezető vasárnapi brit lap az eddigi adatokat a brit közegészségügyi helyzetben valaha is bekövetkezett legjelentősebb javulások közé sorolja.

Az eredmények alapján a hatóságok máris fontolóra vették a tilalom kiterjesztését. Az elképzelések között szerepel a dohányzás betiltása a gépkocsikban, sőt az is, hogy a szülők otthon sem gyújthatnának rá gyermekeik jelenlétében.

A 61 millió lakosú Nagy-Britanniában becslések szerint 9,4 millió a dohányos, és évente 114 ezren halnak meg a dohányzás okozta betegségekben.


Forrás: MTI

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés