2024. Március 28. csütörtök
Régen akár egy órát is eltarthatott egy-egy ebéd, ma azonban sokan annyira sietnek, hogy egész nap nem szánnak ennyi időt az evésre, és azt el is felejtik, milyen érzés élvezni az étkezést.

Az ismert francia sajtkészítő cég, a President felmérése szerint a britek olyan erős nyomás alatt élik napjaikat, hogy az evésre mindössze 39 percük jut. Sokuknak abból áll az ebédszünet, hogy az íróasztaluknál bekapnak egy szendvicset – ez 12 perc 49 másodpercet vesz igénybe.

stressz, étkezés

A reggelire ennél is kevesebbet, 7 perc 20 másodpercet szánnak, míg a vacsora átlagos időtartama 19 perc. Így összesen 39 perc 9 másodpercet töltenek naponta étkezéssel. Ráadásul sokan – főleg a nők – annyira sietnek, hogy az ebédet egy az egyben kihagyják.

Az étkezés ma már a felnőttek háromnegyede számára nem több gyakorlatias rutincselekvésnél. Így azonban amellett, hogy elfelejtik élvezni az ízeket, azt sem veszik észre, ha jóllaktak. 45 százalékukkal fordul elő rendszeresen, hogy a gondolatai annyira elkalandoznak táplálkozás közben, hogy végül túleszi magát. Mindez azonban ritkán múlik az egyén szabad választásán, inkább a körülmények áldozatává válunk.

„Meglehetősen ételközpontú világban élünk, a hírességek által írt szakácskönyvek például még soha nem voltak ilyen népszerűek – mondta el Dr. Richard Woolfson pszichológus. – Ugyanakkor tanulmányunk szerint a britek mégsem használják ki az étkezést. Pedig az ételek és az ízek élvezete fontos a testi-lelki egészség és a megfelelő munkavégzés szempontjából is.”


Forrás: Medipress

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés