A Nature Nanotechnology legutóbbi számában bemutatott új „nano-szivacs” azt használja ki, hogy sok veszélyes kórokozó, a szuperbaktériumoktól az E. coli baktériumig hasonló stratégiát alkalmaznak a szervezet sejtjeinek károsítására. A nanorészecskék (más néven nano-szivacsok) csaliként működve magukhoz vonzzák és deaktiválják a halálos vegyületeket. Amikor a San Diegó-i Kalifornia Egyetem kutatói Che-Ming Hu vezetésével egerekbe fecskendezte az apró csalikat, a szivacsok megvédték az állatokat a meticilin-rezisztens Staphylococcus aureus (MRSA) által termelt toxin halálos dózisától. Természetesen további kutatásokat kell végezni embereken is, de ha ezek is alátámasztják az eredményeket, az apró vörösvérsejt-utánzatok olyan általános alapot nyújthatnak, amit számos különféle méreganyag kezelésére fel lehet használni. A baktériumok és méreganyagok egyik fő stratégiája abból áll, hogy lyukat ütnek a sejteken, amivel felborítják azok belső kémiai egyensúlyát, és ennek következtében felrobbannak. Eddig azonban a kutatóknak nem sikerült olyan általános kezelési módszert kifejleszteniük, ami ezt a sérülékenységet használja ki.
A Kalifornia Egyetem kutatói most egy tejsav melléktermék apró gömb alakú magját hozták létre, ami az emberi szervezetben természetes módon jön létre az anyagcsere során. Ezután a magokat a vörösvérsejtek felszínével borították be. Az egész együttes olyan lett, mint egy nano-szivacs, 85 nanométeres átmérővel, ami az emberi haj átmérőjének század részének felel meg. A sejtkultúrákban az álcázott szivacsok csaliként a felszínükre vonzzák az MRSA, a Streptococcus és a méhméreg toxinjait, majd megkötik a mérgek azon struktúráit, amelyeket normális esetben a sejtek átlyukasztására használnak fel.” Amikor a nano-szivacshoz tapadnak, ezek a bizonyos káros struktúrák elfoglalttá válnak, így a szervezet a teljes részecskét, vagyis a toxint és a nano-szivacsot együttesen meg tudja emészteni” – magyarázta Hu.Mivel rengeteg baktérium alkalmazza ezt a lyukasztó stratégiát, a nano-szivacs univerzális kezelési módszerként lenne használható olyan esetekben, amikor az orvosok nem tudják pontosan, mi okozza a megbetegedést.