2024. Március 29. péntek
A gyakran ejakuláló férfiaknál jelentősen alacsonyabb a betegség kialakulásának kockázata. Havi 21 magömlés például 22 százalékos mérséklődést jelent azokhoz képest, akik legfeljebb csak havi hétszer jutnak el a csúcsra – derül ki egy friss kutatásból.

Noha a Harvard Egyetem munkatársai kimutatták, hogy a rendszeres magömlés csökkenti a prosztatarák veszélyét, egyelőre nem magyarázták meg, mi állhat az összefüggés hátterében. Korábbi feltételezések szerint az orgazmus egyszerűen „kimossa” a rákkeltő anyagokat a szervből. Egy másik elmélet alapján pedig a gyakran ürülő sperma lehetővé teszi az új sejtek termelődését, egyúttal megakadályozza a régiek felhalmozódását, amelyek egyébként „elrákosodhatnának”. A prosztata egy kisebb mandarinnak megfelelő nagyságú szerv a férfiak pénisze és húgyhólyagja között. Feladata annak a sűrű, fehér váladéknak a termelése, mely a herékből érkező spermával együtt az ondót alkotja. Jelen kutatás az ejakuláció gyakoriságának és a prosztatarák előfordulásának összefüggését vizsgálta. A tudósok rámutattak, hogy azok a 40 és 49 év közötti férfiak, akik havonta legalább 21 alkalommal eljutottak a csúcsra, 22 százalékkal kisebb eséllyel betegedtek meg a havonta csak hétszer „ürítő” társaiknál.

Noha az összefüggés hátterét nem sikerült tisztázni, a szerzők „különösen biztatónak” tartják az adatokat. A felmérés keretein belül csaknem 32 000 egészséges férfit kísértek figyelemmel 18 éven keresztül, akik közül 3 839 főnél állapítottak meg prosztatarákot. Világosság vált, hogy egy férfi minél gyakrabban ejakulál élete során, annál alacsonyabb nála a prosztatarák kialakulásának kockázata. A statisztikai kapcsolat még azután is fennállt, hogy a kutatók számításba vették az olyan tényezőket, mint az életmód és a szűrővizsgálatokon való részvétel. Dr. Jennifer Rider, a Harvard Orvosi Iskolájának munkatársa hozzátette, hogy a biztató eredményeket óvatosan kell kezelni, mivel megfigyelés útján nyert adatokról van szó.


Forrás: Medipress
2015. 05. 27.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés