2024. Március 29. péntek
Egy hatvan éves amerikai asszony, aki közel egy évtizedig vak volt, visszanyerte látását, miután egy fogat ültettek be szemébe, hogy az megtartson egy apró műanyag lencsét – jelentették be a nő orvosai.

A Mississippiben élő Sharron „Kay” Thornton 2000-ben vesztette el látását az úgynevezett Stevens-Johnson-szindróma következtében. Ez egy ritkán előforduló elváltozás, amely sebhelyeket okoz a szaruhártyán, ezáltal vakságot okoz – közölte a Miami Egyetem Bascolm Palmer Szemintézete.

látás, szem, fog

Azon pácienseknél, akiknek a szervezete kilöki az átültetett vagy mesterséges szaruhártyát, az új eljárás során „beültetik egy fogukat a szemükbe, hogy az támasszon meg egy műlencsét, mely helyreállítja a látást” – mondta el Victor Perez, Thornton sebésze.

Az eredetileg Olaszországban kifejlesztett, az Egyesült Államokban először alkalmazott eljárás során az orvoscsoport eltávolította a nő szemfogát a környező csontokkal együtt, lehántották, kifaragták, majd fúrtak rajta egy lyukat, hogy belehelyezhessenek egy optikai lencsét. A fogat és a lencsét két hónapra a páciens bőre alá ültették az arcában, illetve a vállában, hogy bekössenek, majd a szem előkészítése után beültették.

„Egy lyukat képezünk a nyálkahártyában a műlencse számára, mely enyhén kiáll a szemből és megoldja, hogy a fény visszatérjen a szembe, lehetővé téve, hogy a páciens újra lásson” – közölte az intézet.

Több műtétet követően az orvosok két héttel ezelőtt távolították el Thornton szeméről a kötést. Néhány órával később tárgyakat és arcokat ismert fel, két hét elteltével pedig újságot tudott olvasni – közölte az intézet. A nő elmondta, izgatottan várja, hogy először láthassa hét kisebb unokáját.


Forrás: MTI
2009. 09. 18.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés