2024. Március 28. csütörtök
A kurkumint tartalmazó étrend-kiegészítők gyulladáscsökkentő hatásúnak bizonyulnak azoknál, akiknél megfigyelhetőek a szívbetegség kockázati tényezői – derül ki egy friss kutatásból.

Az eredmények alapján a mindennapi étrend kurkuminos táplálék-kiegészítővel történő „fűszerezése” csökkenti a vérképben kimutatható rizikófaktorokat a szívbetegek körében. Sokféle tényező idézhet elő gyulladást a szervezetben, a ráktól kezdve az ízületi problémákig. A nyolchetes kísérlet során bebizonyosodott, hogy a kurkumin többek között az erre utaló C-reaktív protein arányát is csökkenti a vérben. „Olyan aktív összetevőről van szó, mely megtalálható a fűszernövényként ismert kurkumában, és hosszú idők óta használatos az ázsiai orvoslásban, illetve gasztronómiában” – hangsúlyozta a szerzőként közreműködő Amirhossein Sahebkar. „A kurkumin jelentősége abban rejlik, hogy roppant erős antioxidáns, ráadásul gyulladáscsökkentő is” – tette hozzá az iráni Mashhad Egyetem munkatársa.

A Clinical Nutrition című szakfolyóiratban megjelent eredményekhez 117 metabolikus szindrómában szenvedő beteget vettek górcső alá. egyik felüknek egy grammnyi kurkuminport tartalmazó szert adtak, a többieknek pedig ugyanúgy kinéző placebót. A résztvevők nyolc héten át mindennap szedték a készítményt. A vizsgálat végére a kurkumint kapóknál több érték is javult a vérképben: többek között az éhgyomri vércukorszint, a haemoglobin A1c, valamint a már említett CRP is. A szakértők ezután nyolc korábbi kutatás adatainak újraelemzésével rávilágítottak, hogy a kurkumin összesen 281 páciensnél eredményezett lényeges CRP-csökkenést.


Forrás: Medipress
2015. 02. 10.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés