2021. Május 12. szerda

Fogyókúrázóknak: Légkeveréses Halogén Főzőkészülék

Új megközelítéssel, a szomatikus és a szorongásos tünetek szempontjából vizsgálta az alvás és a koronavírus-járvány kapcsolatát Simor Péter, az ELTE Pszichológiai Intézet adjunktusának vezetésével egy nemzetközi kutatócsoport.


Az alvásminőség és a nappali élmények időbeli összefüggését elemezve arra az eredményre jutottak, hogy egy rosszabb éjszaka után a vizsgált személyek negatívabb pszichológiai állapotról, például a koronavírus jellegzetes tüneteiről számoltak be. Tehát az éjszaka minősége előre jelezte a nappali tüneteket, viszont ezek nem jelezték előre a következő éjszaka alvás minőségét. Az viszont, hogy az adott napon a médiában milyen halálozási adatokról olvastak az érintettek, valamelyest meghatározta mind a nappali tüneteket, mind az éjszakai alvást.

Koronavírus alvás kutatás

Az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar (PPK) munkatársai a járvány első hulláma alatt végeztek kérdőíves felmérést. A munkában Simor Péter mellett Polner Bertalan, a BME Kognitív Tudományi Tanszék oktatója, Nagy Tamás, a ELTE Pszichológiai Intézet adjunktusa és belga, valamint spanyol kollégák vettek részt. A felmérést magyar, spanyol és belga alanyok bevonásával végezték.

A kutatók a felmérésben egészséges emberek alvását vizsgálták. A fertőzés terjedésével és a halálozásokkal kapcsolatos számadatok folyamatos követése, a szabadságunkat és a társas kapcsolatainkat jelentősen korlátozó intézkedések sajátos helyzetet teremtettek. "Várható volt, hogy mindez egészséges emberekben is szomatikus tüneteket vált ki, erősödnek a szorongásos tünetek, a hipochondriára kevéssé hajlamosakat is utoléri az úgynevezett nocebo-effektus, vagyis a rossz közérzet, gyengeség, száraz torok, enyhe köhögés tüneteit akkor is észlelhetjük magunkon, ha igazából semmi bajunk nincs, csak túl sokat hallunk a koronavírus okozta tünetekről. Emellett várható volt a szorongást keltő gondolatok eluralkodása is, az, hogy nem tudunk szabadulni ettől az alapvetően negatív témától és másra koncentrálni" - magyarázta a pszichológus.

-----------------------------------------------------------------------------------------------

Ha komolyan veszed a tartós fogyást,

és a későbbiekben is egészségesen szeretnél főzni:

Légkeveréses Halogén Főzőkészülék

- Akár zsír vagy olaj nélkül is süthetsz benne

- Füst- és szagmentes

- Mikró helyett is jó, mindent tud, amit egy mikrohullámú sütő, sőt tehetsz bele alufóliát, vagy akár tepsit is

- Megőrzi az ételek vitamintartalmát a kíméletes halogén főzési eljárásnak köszönhetően.

- Megtapasztalhatod az ételek valódi ízét, a zárt rendszerben sosem érzett ízek jönnek elő..

 

MEGNÉZEM A LÉGKEVERÉSES HALOGÉN FŐZŐKÉSZÜLÉKET >>

----------------------------------------------------------------------------------------------------

A beszámoló szerint a kutatók 2020 áprilisában és májusában vették föl az adatokat. "Az első hullám idején még a mostaninál is kevesebb biztos tudásunk volt a járvánnyal és a vírus okozta betegség lefolyásával kapcsolatban, és ez fokozta a szorongást, illetve még nem alakultak ki azok az egyéni megküzdési stratégiák, amelyek segítenek átvészelni ezt az időszakot"

A kutatás módszertani újdonságát az adta, hogy az adatfelvételnél nem arra kérdeztek rá a résztvevőknél, hogyan változott a korábbihoz képest az alvásuk, hanem két héten át figyelték az alvásminőséget a finom pszichés változások indikátoraként. Végül 166 egészséges felnőtt adatait elemezték. A kísérleti személyeknek közvetlenül elalvás előtt és ébredés után kellett kitölteniük a kérdőívet, amely az alvásuk szubjektív minőségére, a napközben tapasztalt enyhe pszichotikus és szomatikus tünetekre és járvánnyal kapcsolatos, nehezen kontrollálható, kínzó gondolatok jelenlétére kérdezett rá. Az eredmények megerősítették azt a korábban is sokak által kimutatott összefüggést, miszerint a rosszabb alvásminőség kedvezőtlenebb pszichológiai mutatókkal jártak együtt a kéthetes vizsgálati időintervallum alatt. A beszámoló szerint azonban ennél is érdekesebb az alvásminőség és nappali élmények időbeli összefüggése. Az alvásminőség ugyanis előre jelezte a napi nehézségeket: egy rosszabb éjszaka után a személyek negatívabb pszichológiai állapotról, például a koronavírus jellegzetes tüneteiről számoltak be. Ez azonban a másik irányban nem jelentkezett, azaz a nappali tünetek nem jelezték a következő éjszaka minőségét. "A kutatás rávilágított azonban arra is, hogy a napi halálozások száma együtt járt a szomatikus tünetek fokozott megjelenésével ugyanazon a napon, és rosszabb alvásminőséggel járt együtt a következő éjszaka" - teszi hozzá Simor Péter. "Tehát az, hogy az adott napon a médiában milyen halálozási adatokról olvastak az érintettek, valamelyest meghatározta mind a nappali tüneteket, mind az éjszakai alvást".

Az összegzés szerint a kutatás megerősítette, hogy a túlzott médiafogyasztás, a stresszkeltő hírek nem a jó irányba hatnak. Ezért érdemes tudatosan kerülni a médiahasználatot elalvás előtt. Ugyancsak fontos faktor a jó alvás szempontjából a munka és a pihenés elkülönítése térben is időben is, ami a home office elterjedésével sokaknak nehézségbe ütközik. A kutató úgy véli, ha a fizikai lehetőségeink nem is engedik meg, hogy az éjszakai pihenés és a munkavégzés más-más helyiségben történjen, legalább a napi rutinokkal meg kell próbálnunk határt szabni annak, hogy az életünk különböző szférái teljesen összemosódjanak és még este az ágyban fekve is az előző és a következő napi munkahelyi feladatok uralják a gondolatainkat. "Ha sokasodnak a rossz éjszakák, akkor az előbb-utóbb pszichoszomatikus tünetek megjelenéséhez vagy pszichés zavarok kialakulásához vezethet" - mutatott rá az alváskutató.


Forrás: MTI
2021. 03. 02.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés