2024. Március 28. csütörtök
A fiatal korban kezdődő kopaszodásnak a legtöbb férfi nem örül, pedig egy amerikai kutatás szerint előnye is van: a korán kopaszodó férfiak kevésbé kapnak prosztatarákot.

A Washingtoni Egyetem tudósai kétezer, 40 és 47 év közötti férfi vizsgálata alapján jutottak arra, hogy a 30 éves korukra kopasz férfiak körében 29-45 százalékkal ritkább a prosztatarák, mint a hajukat teljesen megőrzők csoportjában.

kopaszodás, prosztatarák

Harmincadik életévére a férfiak 25-30 százaléka hullajtja el haját valamennyire, 50 éves korára pedig minden második alaposan megkopaszodik. Az ok: a tesztoszteron férfihormon magasabb szintje – adta hírül a BBC brit sajtóorgánum a Cancer Epidemiology című orvosi folyóiratra hivatkozva.

A híradásban arról is említést tettek azonban, hogy Alison Ross brit rákkutató szerint még tisztázatlan az összefüggés a kopaszság és a prosztatarák között, mivel korábbi tanulmányok a legfrissebb amerikai véleménynek éppen az ellenkezőjét vélték felfedezni.


Forrás: MTI

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés