2024. Március 28. csütörtök
Tavaly összesen 260 ember halálát okozta Dél-Szudánban egy ritka parazita által kiváltott betegség, jelentette be az Egészségügyi Világszervezet (WHO). Az áldozatok száma a következő hónapokban duplájára emelkedhet.

„Tavaly szeptember óta 260 ember, többségében alultáplált gyermek halt meg kala-azar következtében Dél-Szudánban” – nyilatkozta a WHO regionális vezetője, Abdinasir Abubakar.

kala-azar

A kala-azar, más néven zsigeri leishmaniázis, a lepkeszúnyog csípésével terjedő, ritka trópusi betegség, amely Dél-Szudán egyes területein járványos méreteket ölt. Az Orvosok Határok Nélkül nemzetközi segélyszervezet a múlt héten arra hívta fel a figyelmet, hogy Dél-Szudán a betegség súlyos járványának kitörésére számíthat, különösen a távoli Jonglei és Felső-Nílus tartományokban.

2009 szeptembere óta több mint 9 ezer esetet regisztráltak, de a hatóságok szerint ez csupán a jéghegy csúcsa. „Úgy véljük, hogy az esetszám a következő öt hónapban akár megkétszereződhet” – állítja Abubakar.

Az immunrendszert támadó zsigeri leishmaniázis általában lázas, lefogyott, legyengült emberekben, illetve lép- és májmegnagyobbodásban szenvedő betegekben jelentkezik. Évente körülbelül félmillió esetet diagnosztizálnak világszerte, melyek 90 százaléka Indiában, Bangladesben, Nepálban, Szudánban és Brazíliában fordul elő.


Forrás: Medipress
2010. 11. 16.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés