2024. Október 14. hétfő
A terhesség előtti, illetve alatti magas vérnyomást igen komolyan kell venni, hiszen kezeletlen esetben az anyára és a babára is halálos szövődmény, HELLP szindróma is kialakulhat miatta.

Amikor egy pár úgy dönt, hogy belevág a családalapításba, érdemes már akkor ellenőriztetnie az egészségi állapotát, hiszen minél előbb kezelteti esetleges problémáit, annál nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb várandóság elé nézhet. Ugyanis vannak olyan állapotok, melyek nem csak teherbeesési nehézségeket, de vetélést, koraszülést okozhatnak, sőt, a baba és az anya életét is veszélyeztethetik! Ilyen például a rettegett HELLP szindróma, melynek komoly rizikófaktora a kezeletlen magas vérnyomás. Éppen ezért, ha már a várandósság előtt- illetve alatt- hipertóniával küzd, fontos az értékek gyors normalizálása, hiszen ennek hiányában nagyobb eséllyel alakul ki a baj.

Mi is az a HELLP szindróma?

A HELLP szindróma szerencsére ritka, ám annál súlyosabb probléma, mely a terhes nőket és magzatukat veszélyezteti. A HELLP elnevezés egy mozaikszó, mely a vörösvértestek szétesésére, emelkedett májenzimekre és alacsony vérlemezkeszámra utal. Hogy pontosan miért is alakul ki a betegség, annak oka egyelőre még nem teljesen tisztázott, ám bizonyos elméletek szerint a Leiden mutáció, illetve a magas vérnyomás is közre játszat a létrejöttében (hiszen a HELLP a terhességi magas vérnyomás legsúlyosabb formája. Bár ritkán felléphet önmagában is). Közvetlenül a méhlepény zavarát tartják fő bűnösnek.
Általában a 20 terhességi hét után jelentkeznek a tünetei, ám nem ritka, amikor az utolsó trimeszterben (32-34.hét) diagnosztizálják. Tünetei közé gyomor és jobb bordaív alatti fájdalom, fejfájás, hányinger/hányás, rossz közérzet, ödéma, görcs tartozik - ezek a panaszok megjelenhetnek hirtelen, de akár folyamatosan, a preeclampsia kezelése alatt is. Amennyiben terhességi toxémiával jár együtt, úgy magas vérnyomás és fehérjeürítés a vizeletben is megfigyelhető- mondja dr. Kapocsi Judit tanárnő, a Trombózisközpont magas vérnyomás specialistája.

Kezeltesse vérnyomását, ha el szeretné kerülni a koraszülést!

HELLP szindróma meglétekor a terhesség befejezése indokolt, és megindítják a szülést, így a baba koraszülöttként jön a világra. Hogy ennek esélyét csökkentse, fontos, hogy esetleges magas vérnyomását kezeltesse- várandósság alatt is. Természetesen ekkor nem minden vérnyomáscsökkentő szedhető, így mindenképp konzultálni kell kezelőorvosával, hogy mely készítmények ártalmatlanok a babára nézve. Fontos továbbá tudni, hogy a szindróma után a hipertónia gyakorisága jelentősen emelkedik, így utána is célszerű rendszeresen ellenőriznie az értékeit!


Forrás: Trombózisközpont

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés