![](/themes/vital_theme/images/ferdevonal_zold.gif)
Az Ohiói Állami Egyetem kutatói több mint tízezer ember adatait elemezték azt vizsgálva, hogy a házasság, illetve a válás mennyivel növeli a súlygyarapodás kockázatát. A vizsgált személyek közül az új házasok és a frissen elváltak adatait összevetették azokéval, akik már korábban házasok voltak, vagy egyedül éltek.
![házasság, válás, hízás házasság, válás, hízás](https://webgalamb.vital.hu/files/images/i_hazassag-valas-hizas.jpg)
Az American Sociological Association által publikált tanulmány kimutatta, hogy még ha figyelembe vették is az olyan tényezőket, mint az egyes személyek egészségi állapota, iskolázottsága, munkaügyi és pénzügyi helyzete, illetve nőknél a terhesség, a házassággal vagy válással kapcsolatos hízás kockázata akkor is jelentős növekedést mutatott.
A nőknél a kisebb (legfeljebb három BMI-pontos) súlyfelesleg kialakulásának kockázata 33 százalékkal, a nagyobb mértékű hízás (több mint 3 BMI-pontos) rizikója pedig 48 százalékkal ugrott meg. Vásás esetén a kisebb súlyfelesleg felszedésének kockázata 22 százalékkal volt magasabb. A férfiaknál a nősülés 28 százalékkal emelte a kisebb súlygyarapodás esélyét, míg a válás 21 százalékkal fokozta ezt a kockázatot.
„Minden házasság körüli esemény sokkolóan hat a testsúlyra, és függetlenül attól, hogy a családi állapot milyen irányban változik, fennáll a kisebb súlytöbblet kialakulásának veszélye” – fogalmaztak a kutatók jelentésükben. Dmitry Tumin, a tanulmány vezető szerzője hozzátette, hogy nők esetében a házasság egyenesen egészségügyi kockázatot jelenthet ebből a szempontból.