2022. Szeptember 25. vasárnap
Magyarország egyelőre nem érintett a Németországból indult, súlyos szövődményekkel járó hasmenéses járványban – számolt be Paller Judit országos tiszti főorvos az Országgyűlés egészségügyi bizottságának szerdai ülésén.

Paller Judit azt mondta, Magyarországon mostanáig csak hasmenéses eseteket jelentettek, a betegnek nem voltak szövődményeik. Az Országos Epidemiológiai Központba mostanáig 17 minta érkezett, amelyeket a Németországban súlyos hasmenéses járványt okozó kólibaktériumra vizsgáltak. Ezek közül 11 negatív lett a baktériumra, a többi esetben még nincsenek meg a vizsgálati eredmények – közölte.

A tiszti főorvos arról is beszámolt, hogy a legfrissebb információk alapján már Spanyolországban is megjelent a betegség. Az érintett országokban összesen 867 beteget regisztráltak. Az elhunytak száma – sajtóhírekkel ellentétben – tíz – mondta Paller Judit. Jelenleg annyit tudni, hogy a betegség fertőzött élelmiszerrel terjed, ezek között uborka felületén biztosan kimutatták a járványt okozó kólitörzset.

A több mint két hete tartó hasmenésjárványt okozó EHEC-bélbaktériumtörzs agresszivitása, illetve ennek kapcsán a járvány minden korábbinál gyorsabb ütemű terjedése a német szakértők számára is meglepetést okozott.

A kórokozónak tekintett 0104:H4 baktériumtörzs kiváltotta fertőzés lappangási ideje 10-13 nap. A járvány tünetei a véres hasmenés, súlyosabb esetben pedig a vérszegénység, illetve a veseelégtelenség. Mostanáig Németország mellett Svédországból, Dániából, Hollandiából, Nagy-Britanniából és Franciaországból jelentettek megbetegedést.


Forrás: MTI
2011. 06. 01.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés