2024. Március 29. péntek
Folsav - folát -  Generációk -  Vitamin -  Hatások -  Túladagolás?
A folsav nem ismeretlen anyag, főleg azok számára nem az, akik babát terveznek. Ennek ellenére elég keveset tudnak róla az emberek, azt leszámítva, hogy fontos szerepet játszik a velőcső megfelelő záródásában. Hatása azonban ennél lényegesen szélesebb spektrumon mozog, és pótlásával kapcsolatban is vannak érdekes részletek.

Folsav - folát

A folsav hasznosulása lényegesen jobb a mesterséges táplálékkiegészítőkből, mint a természetes forrásokból. Ez már önmagában is furcsa, de sajnos azzal is számolni kell, hogy a legtöbb készítmény folát formában tartalmazza a folsavat. Ez a kémiai forma azonban az emberek mintegy fele (!) számára egyszerűen nem hasznosítható. Ezért az MTHFR gén mutációja a felelős, mely minden második embernél jelen van.

Folsav

Generációk

Mivel a folsav hasznosulása mesterséges anyagokból jobb, így igyekeznek a tudósok a lehető legjobban hasznosuló formát létrehozni. Ez a mesterséges folsavak több generációjának létrejöttét eredményezte, melyek mind egyre jobbak, mint az előzőek. A sorban az első a folát, melyről fent említettük, hogy milyen problémák vannak vele. Az utolsó, vagyis a jelenleg legjobban hasznosulni képes folsav, az úgynevezett negyedik generációs, vagyis Quatrefolic formájú folsav. Pótlás szempontjából tehát ezt a formációt érdemes keresni, ezzel akkor is képesek vagyunk gondoskodni a folsavpótlásról, ha a folát formát nem tudjuk hasznosítani.

Vitamin

Kevesen tudják, de a folsav egy vitamin, a B9-vitamin, személyesen. Ennek megfelelően pedig azt is tudni kell róla, hogy vízoldékony anyag, és hasznosulásában fontos szerep jut más anyagoknak is - bár ez lényegében minden vitamin, nyomelem és ásványi anyag esetében igaz. A folsav hasznosulásához és raktározásához is elengedhetetlen a B12-vitamin, vagyis a két anyagot egyszerre érdemes bevinni a szervezetbe – egy várandósvitamin vagy más táplálékkiegésztő esetében így mindenképpen ügyeljünk a komplexitásra!

Hatások

A velőcső és a folsav elválaszthatatlanok, a köztudatba is ekképpen égtek bele. De a folsav hatásai nem merülnek ki ebben az apró részletben. Kiemelten fontos szerepe van a sejtosztódásban, vagyis a magzat kifejlődéséhez is elengedhetetlenül fontos. Folsav nélkül több aminosav és nukleinsav anyagcseréje sem valósulhat meg, valamint a bél, a gyomor és a szájnyálkahártya épsége sem lesz kielégítő.

Túladagolás?

Bár vízoldékony vitaminról van szó, azért túl is lehet adagolni. Ebben az esetben pedig sajnos jelentősen képes rontani a cink hasznosulását. Ez azért rendkívül fontos, mert a cink és a réz antivirális, antibakteriális és fungicid (gombaellenes) hatással rendelkezik a szervezetben. Hasznosulásuk lényegesen jobb szerves kötésben, vagyis -citrát és -glükonát változatban (ami egyébként minden anyag esetében igaz), de ezen a folsav túlzott bevitele sokat ront. A cink és a réz egyik legfontosabb feladata pedig így sérülhet, ami pedig az, hogy megakadályozzák a hüvelyi fertőzések felszállóvá válását, mely a vetélések és koraszülések közel 80%-ért felelős!


Forrás: ratkotunde.hu

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés