2024. Március 28. csütörtök
A hormonális fogamzásgátló tabletták egyszerűbb, bőrre kenhető alternatíváján dolgoznak amerikai kutatók, reményt keltő eredményekkel.

A rendhagyó fogamzásgátlót 18, húszas-harmincas éveiben járó nőn tesztelték New Yorkban Dr. Ruth Merkatz vezetésével, és egyelőre ugyanolyan hatékonynak mutatkozott a próbák alatt, mint a hagyományos fogamzásgátló szerek. A vizsgálat hét hónapja alatt a nők egyike sem esett teherbe, és a hormonvizsgálatok azt is kimutatták, hogy peteérésük megszűnt.

fogamzásgátló, gél

A gélt a hasra, combra, karra vagy vállra kell felkenni, és hamar beszívódik, nem hagy nyomot a bőrön. Nagy előnye lehet, hogy az eddigi vizsgálatok során nem jelentkeztek a ma használatos fogamzásgátlókra jellemző mellékhatások, mint például a hangulatváltozások, a fejfájás, az aknés bőrpanaszok vagy a hízás; illetve akár szoptatás alatt is lehet szedni.

A szer más kombinált fogamzásgátlókhoz hasonlóan ösztrogén és progeszteron hormonok kombinációjából áll, azonban nem az eddig alkalmazott progeszteron típust tartalmazza, hanem annak egy fajtáját, a nesztoront. Valószínűleg ennek tulajdonítható a kevesebb mellékhatás is.

A kutatók néhány éven belül szeretnék mindenki számára elérhetővé tenni a jelenleg klinikai próbákon szereplő új fogamzásgátló készítményt.


Forrás: Medipress/Vital
2010. 11. 10.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés