2025. Szeptember 13. szombat
Tízből kilenc férfi előbb képes bármelyik autóalkatrész beazonosítására, mint a saját teste legfőbb alkotóelemeinek felismerésére – legalábbis a Lloydspharmacy Online Doctor kutatása szerint.

Az 1500 férfi bevonásával készült felmérés során az erősebbik nem képviselőinek 90 százaléka azonnal meg tudta mutatni, hol van gépkocsijában a nívópálca, 89 százalék pedig a hűtőrácsot is pillanatok alatt megtalálta, ezzel szemben mindössze 6 százalékuk volt képes pontosan felsorolni, mik állhatnak az erekciós problémák hátterében. Egyharmaduk vélte úgy, hogy a szűk farmer a bűnös, további egyharmad pedig a túl gyakori önkielégítést hozta fel magyarázatként. Amikor a szakemberek arra kérték az alanyokat, hogy azonosítsák be legfőbb nemi szerveiket, mindössze 52 százalék válaszolt helyesen.

 

Amint arról dr. Tom Brett szexológus szakember beszámolt, a férfiakat két dolog érdekli leginkább, az autó és a szex. Ehhez képest ha kocsijuk nem működik tökéletesen, legtöbbjük magabiztosan áll neki megbütykölni a járgányt, míg ha szexuális téren áll be probléma, hirtelen elbizonytalanodnak és csupán szégyent éreznek, ezért inkább a homokba dugják a fejüket, és tudomást sem vesznek a gondokról.

Dr. Brett nagyon fontosnak tartja, hogy a férfiak tisztában legyenek saját testük működésével, mert ezáltal még azelőtt képesek lesznek felismerni, hogy baj van, mielőtt túl késő lenne. A fejlett országokban férfiak ezrei küzdenek erekciós problémákkal, melyek hátterében sokszor pszichológiai okok állnak, de egészségügyi, életmódbeli gondok is okozhatják a bajt, melyek leküzdésében a szakemberek nagy segítséget tudnak nyújtani.


Forrás: Medipress
2012. 12. 13.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés