2024. Október 07. hétfő
Több ezer szabadidősportoló részvételével rendezték meg hétfő este a Nemzeti Atlétikai Központban a Led's Run elnevezésű esti fényfutást, amely az Európai Sporthét hivatalos budapesti nyitóeseménye volt.
Az esemény rajtja előtt Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, valamint Georg Häusler, az Európai Bizottság sportért, kultúráért és kreativitásért felelős igazgatója, illetve Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke mondott köszöntő beszédet.

Schmidt elmondta, ezen a napon az Európai Sporthét mellett a Led's Run elnevezésű eseményt, valamint a Nemzeti Atlétikai Központ újbóli megnyitását is ünnepelni lehet.

"Az Európai Sporthét fő üzenete nagyon hasonló a mi programunkéhoz, amelynek lényege, hogy szeretnénk a sport eszközén keresztül minél több embert megszólítani, és szeretnénk, ha a sport bizonyos alapértékekre megtanítaná minél több honfitársunkat, hogy ennek eredményeként egészségesebb életet élhessenek. A Led's Run a Sportoló Nemzet elnevezésű programunk keretén belül kerül megrendezésre, és nem véletlenül vagyunk itt, az atlétikai stadionban, hiszen küldetésünk, hogy ezek a létesítmények a világsztárokon túl a szabadidősportolókat is kiszolgálják" - fogalmazott az államtitkár.

Schmidt Ádám hozzátette, a rendezvénnyel azt is megünneplik, hogy a Nemzeti Atlétikai Központ újra kinyitotta kapuit, és a következő nagy, országos, vagy nemzetközi sporteseményig a szabadidősportolók vehetik birtokba, a létesítményt ennek megfelelően alakították át.

Az államtitkár elmondta, csaknem 4000 futó vett részt a hétfő esti rendezvényen.

A résztvevők kettő, valamint öt kilométeren állhattak rajthoz, s gyakorlatilag kívül-belül körbefutották a Nemzeti Atlétikai Központot.

A rendezvényen a párizsi olimpián és paralimpián részt vett magyar sportolók közül is többen jelen voltak, így többek között az aranyérmes nyíltvízi úszó, Rasovszky Kristóf, a szintén aranyérmes öttusázó, Gulyás Michelle, valamint a férfi párbajtőr csapattal győztes Koch Máté is.

Az eseményen a futás mellett egyéb sportos aktivitásokon is részt vehettek az érdeklődők. Az Európai Sporthét az egyik legnagyobb sportolást és aktív életmódot népszerűsítő kampány, amelyet az Európai Bizottság kezdeményezett 2015-ben. A program célja, hogy az európai polgárok minden év szeptember 23. és 30. között, egy héten keresztül minél többet mozogjanak és lehetőség szerint a sporthét után is aktívak maradjanak. A sporthét a BeActive Night-tal zárul majd a Nemzeti Atlétikai Központ melletti Legendák Ligetében.
Forrás: MTI
2024. 09. 25.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés