2024. Március 28. csütörtök
Nagyobb kockázattal alakul ki rák azoknál a dohányosoknál életük folyamán, akik szokásuk szerint már reggel, ébredés után rágyújtanak, állítják amerikai kutatók.

A Cancer című szakfolyóiratban közzétett tanulmányhoz az amerikai Penn State College of Medicine munkatársai több mint hétezer tüdőrákos és nem daganatos dohányos szokásait elemezték. Kiderült, hogy a felkelést követő első 30 percben való rágyújtás 79 százalékkal növelte a tüdőrák kockázatát a napi első cigaretta később való elszívásához képest. A többi, cigarettázással kapcsolatos szokástól független volt a rizikó mértéke.

cigaretta, dohányzás, tüdőrák

A folyóirat ugyanezen számának egy másik tanulmányában 1850 dohányost vizsgáltak, akik közül 1055-nek valamilyen típusú fej-nyaki daganata volt. Az elemzés azt mutatta, hogy azoknál, akik az ébredést követően fél órán belül már cigarettáztak, 59 százalékkal nagyobb valószínűséggel alakult ki tumor, mint a többieknél.

„Ezeknek a dohányosoknak a szervezetében nagyobb a nikotin és valószínűleg más mérgező anyagok koncentrációja, és függőségük is erősebb lehet, mint azoké, akik legalább egy fél óráig kibírják dohányzás nélkül” – adott lehetséges indoklást a BBC-nek Joshua Muscar kutatásvezető.


Forrás: MTI
2011. 08. 08.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés