2021. Június 16. szerda
Ugyanúgy árt az ínynek és a fogaknak az elektromos cigaretta, ahogyan hagyományos dohánytermékek is – derül ki egy friss kutatásból.

A New York-i University of Rochester kutatása szerint az elemmel működő eszközök semmivel sem kíméletesebbek az ínnyel és a fogakkal, mint a normál cigaretta. „Sikerült bizonyítanunk, hogy az e-cigaretta forró gőze arra sarkallja a sejteket, hogy gyulladást okozó fehérjéket bocsássanak ki. Ez stresszhatásnak teszik ki a sejteket, ami egy sor különféle szájbetegség kialakulásához vezet” – mondja a kutatást vezető Irfan Rahman.

Állatbolondoknak itt a legjobb karácsonyi ajándék Amerikából>>>    

A szakember szerint az, hogy milyen mértékű károsodásról van szó, nagyban függ attól, hogy pontosan mennyi e-cigarettát szív az ember. Akárhogy is, a készülékben található ízesítés az, ami a leginkább hozzájárul a szájban található sejtek károsodásához, amely a szájbetegségek széles skálájának okozója lehet. „Kiderült az is, hogy az ízesítés a problémát még tovább rontja. Fontos, hogy a dohányosok emlékeztessék magukat, hogy az e-cigaretta is tartalmaz nikotint, ami szintén hozzájárul az ínybetegségek kialakulásához” – teszi hozzá Rahman. (Hazánkban legálisan nem szerezhető be nikotintartalmú folyadék az e-cigarettához). Ahhoz persze, hogy az e-cigarettázás káros hatásai hosszútávon is feltérképezhetők legyenek, további kutatásokra van szükség.

Ennyiszer érné körbe a földet az évente elhasznált PET palackok száma>>>


Forrás: Medipress
2016. 11. 26.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés