2024. Március 28. csütörtök
Már Freud óta tudjuk, hogy a bűntudat a depresszió igen gyakori tünete lehet, nemrégiben pedig arra derült fény, hogy a depresszióval küzdők esetében a két, bűntudathoz kapcsolódó agyterület közti kommunikációban zavar észlelhető.

Roland Zahn, az Egyesült Királyság-beli Manchester Egyetem idegtudósa és munkatársai vizsgálatuk során az agy azon két területére összpontosították figyelmüket, melyek akkor lépnek aktivitásba, amikor erkölcsi kérdéseket érintő, illetve bűntudatot vagy megbotránkozást keltő dolgokkal foglalkozunk. A kutatók azt feltételezték, hogy a két terület közti kommunikációs csatornák segítik az embert abban, hogy az „én mindig mindent rosszul csinálok” érzése helyett az „elrontottam, de legközelebb nem így lesz” érzése kerekedjen felül.

depresszió, bűntudat

A kísérlet során 25 depresszióval kezelt, jelenleg tünetmentes egyén agyát térképezték fel MRI-vel, miközben olyan mondatokat olvastattak velük, melyek bűntudatot vagy megbotránkozást szándékoztak kiváltani belőlük, és saját magukról, illetve egy közeli barátjukról szóltak.

A szakemberek a felvételeket összevetették 22 egészséges emberével, akik még sosem voltak depressziósak, és megállapították, hogy míg utóbbiaknál a két agyterület mindkét esetben közösen dolgozott, addig az egykor depresszióval küzdőknél csak a megbotránkozást kiváltó mondatok olvasása közben történt így, a bűntudatot ébresztőknél azonban nem.

Amint arról az Archives of General Psychiatry című lapban Zahn és munkatársai beszámoltak, a legnagyobb kommunikációs szakadék a két agyterület között azoknál mutatkozott, akik a leghajlamosabbak voltak arra, hogy mindenért saját magukat hibáztassák, emellett az is világossá vált, hogy azok, akik valaha depressziósak voltak, nem tettek különbséget a bűntudat és a megbotránkozás érzése között.

A szakemberek szerint az agy trenírozásával lehetőség van arra, hogy a depresszióra hajlamos emberek túllendüljenek az állandó bűntudat érzésén, ezért Zahn és Jorge Moll, a Rio de Janeiro-i D’Or Intézet tudósa most azon igyekeznek, hogy minél hatékonyabb programot dolgozzanak ki, mellyel lehetőség nyílna az érintettek ilyen célú kezelésére.


Forrás: Medipress
2012. 06. 11.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés