2024. Március 29. péntek
Brit kutatók szerint közönséges enterovírusok – melyek szokásosan náthát, hányást és hasmenést okoznak – válthatják ki a cukorbetegség fiatalkori, egyes típusát.

A Diabetologia című szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerint az általuk vizsgált, fiatalkori cukorbetegségben elhunyt 73 páciens 60 százalékának hasnyálmirigyében találtak enterovírusokat. Ötven olyan mintát is megvizsgáltak, melyek nem diabéteszes gyerekektől származtak, és ezekben szinte soha nem fordultak elő az említett vírusok.

cukorbetegség, vírusok, hasnyálmirigy

Alan Foulis glasgow-i kutató úgy véli, hogy azoknál a gyerekeknél, akik genetikai okból fogékonyak rá, vírus válthatja ki a betegséget. Az egyes típusú diabéteszt az okozza, hogy a hasnyálmirigy inzulint termelő sejtjei elpusztulnak. Ez az autoimmun betegség eltér a sokkal gyakoribb, felnőttkorinak is nevezett, kettes típusú diabétesztől, mely szoros kapcsolatban van az elhízással.

A Cambridge-i Egyetem kutatói a Science tudományos magazin csütörtökön megjelent számában tették közzé eredményüket, mely szerint egy, a szervezet vírusokra adott immunválaszában szerepet játszó gén ritka mutációja csökkenti az 1-es típusú diabétesz kockázatát. John Todd, a tanulmány egyik szerzője elmondta, hogy a gén a vírusfertőzésekre figyelmeztet, és szerepet játszik a velük való küzdelemben is.

Todd figyelmeztet, hogy a többi környezeti tényező hatása is fontos lehet a vírusokon kívül, ám Foulis csoportja a következőkben arra kíván összpontosítani, hogy a mintegy száz enterovírus közül melyek a legfontosabbak. Reményeik szerint a sejtek vírusfertőzésre adott válaszának jobb megértése elvezethet a fiatalkori cukorbetegséget megelőző védőoltás kifejlesztéséhez.


Forrás: MTI
2009. 03. 07.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés